A Büntető Kollégiumban 3 tanács működik 15 bíróval és 18 kisegítő munkatárssal, összesen 33 dolgozóval. A Polgári Kollégiumban a polgári, gazdasági és munkaügyi szakágazatokban 13 tanács működik 48 bíróval és 51 kisegítő munkatárssal, összesen 104 dolgozóval. A Közigazgatási Kollégiumban jelenleg 4 tanács működik 15 bíróval és 15 kisegítő személyzettel, összesen 30 dolgozóval. A Legfelsőbb Bíróságra háruló feladatokat jelenleg 329 fő látja el, amelyből a bírák száma a vezetőkkel együtt 80 fő. Az ítélkező tanácsok munkáját 15 titkár és fogalmazó, valamint 19 tanácsjegyző segíti, akiknek ez egyben a jogi szakvizsgára és a bírói munkára való megfelelő felkészítését is szolgálja. A Legfelsőbb Bíróságon szolgálatot teljesítő bírák valamennyien betöltötték a 40. életévüket, az adott jogterületen több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Jelentős a száma a 40-50 életév közötti bíráknak, de a többségük 51 és 60 év közötti, és a bírói kar egyötöde betöltötte a 60. életévét. A vezetőkkel együtt 81 legfelsőbb bírósági bíróból 50 nő. ![]()
A főtitkár a felügyelete alá rendelt szervezeti egységek közvetlen irányításával és ellenőrzésével, továbbá az elnök által állandó vagy eseti jelleggel feladatkörébe utalt igazgatási, szervezési és koordinációs munkák elvégzésével segíti a Legfelsőbb Bíróság elnökének intézményirányítási tevékenységét, továbbá - az elnöknek a költségvetési gazdálkodásért viselt törvényi felelősségéhez (Áht. 97. §) kapcsolódóan - a Költségvetési és Ellátási főosztályvezető szakmai tevékenységéhez, jogi, igazgatási és koordinációs támogatást biztosít. ![]() |