Események

Hagyományteremtő szándékkal, négy ország kilenc alkotmánybírójának részvételével tartották meg május 21-én az erdélyi Sepsiszentgyörgyön az első Kárpát-medencei Alkotmánybírósági Konferenciát, amelyen részt vett dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke és dr. Patyi András elnökhelyettes is.

2022. május 7-8-án a Kúria adott otthont a 2022. évi Közép- és Kelet-Európai Perbeszédversenynek. A magyar legfelsőbb bírói fórum tárgyalótermeiben a próbatétel előfordulói zajlottak. 

„Nyílt adatok és mesterséges intelligencia” címmel rendezett tanácskozást az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Hálózata 2022. május 5-7. között Stockholmban. A találkozónak, amelyen részt vett dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke és dr.

Az Alkotmánybíróság és a Kúria közös rendezvényen rótta le tiszteletét alkotmányos örökségünk, a 800 éves Aranybulla előtt kiadásának napján, április 24-én, születésének városában, Székesfehérváron.

Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke a tatabányai Törvényszék összbírói értekezletén vett részt 2022. április 20-án.

Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke a Gyulai Törvényszék összbírói értekezletén vett részt 2022. április 13-án.

2022. április 7-én – a járványhelyzet enyhülésére tekintettel – személyes jelenléttel tartotta meg összbírói értekezletét a Szekszárdi Törvényszék, amelyen dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke is részt vett.

2022-ben immáron negyedik alkalommal látogat a Kúriára külföldi választási megfigyelői szervezet képviselőinek delegációja. A küldötteket Dr. Varga Zs.

Dr. Patyi András, a Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese, az intézmény Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezető-helyettese és Nemzetközi Főosztályának vezetője 2022.

,,A tisztességes eljáráshoz való jog elméleti és gyakorlati kérdései”című konferencián tartott előadást a Kúria elnöke 2022. március 24-én, a Károlyi-Csekonics Palotában.