Gfv. VII.30.212/2014/10. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

FELSZÁMOLÁS

Tárgyszavak:
- zálogjog terjedelme
- vagyont terhelő zálogjog
- tevékenység folytatása
- Cstv. 49/D.§ „régi zálogjogos” hitelező kielégítése

Végzés

Gfv.VII.30.212/2014/10. szám

Határozathozatal dátuma: 2015. január 15

„A felülvizsgálati eljárásban eldöntendő kérdés az, hogy a vagyont terhelő zálogjog terjedelme változhat-e a zálogjoggal biztosított követelést tartalmazó szerződés felmondását (a kielégítési jog megnyíltát), illetve az adós felszámolásának megindítását követően, vagy pedig a kielégítési jog megnyíltának időpontjában (a felszámolás kezdő időpontjában) meglévő vagyontárgyakra rögzül, s ezek értékében kell a hitelező igényét kielégíteni? 

A vagyont terhelő zálogjog - a régi Ptk. 266. § (1) bekezdése szerint - a zálogszerződés megkötése után a kötelezett vagyonába kerülő vagyontárgyra is kiterjed, attól az időponttól kezdve, hogy azon a kötelezett rendelkezési jogot szerez, megszűnik azonban, ha a vagyontárgy a kötelezett vagyonából kikerül.
A zálogjog általános szabályaiból az következik, hogy a zálogjognak (így a vagyont terhelő zálogjognak is) különböző “létszakaszai” vannak:
keletkezés,
fennállás,
a kielégítés jogának megnyílta és az érvényesítés, végül
megszűnés.
A zálogjog elsődleges célja (lényege) a követelés biztosítása. Amíg fennáll az a jogviszony, amelyet a vagyont terhelő zálogjog biztosít, addig a vagyont terhelő zálogjog is fennáll a régi Ptk. 266. § rendelkezései szerint, és a vagyontárgyak összetétele változhat is. Amikor viszont megszűnik az a jogviszony, amelynek a vagyont terhelő zálogjog a biztosítéka, megnyílik a kielégítés lehetősége, a vagyont terhelő zálogjog (járulékos jellegéből és a zálogjog lényegéből következően) átfordul az érvényesítés (kielégítés) “létszakaszába”.
Az érvényesítés általában bírósági végrehajtás útján történhet, azonban a zálogkötelezett felszámolása esetén erre a felszámolás, mint totális végrehajtás keretében kerül sor.
Mindezek szerint a vagyont terhelő zálogjog (de valójában bármely típusú zálogjog) esetén az alapjogviszony megszűnése (mely a jelen esetben felmondás eredményeként történt), a kielégítés megnyíltát jelenti, amelytől kezdődően a zálogjogból eredő jogosítványok érvényesíthetőek.
Mivel az érvényesítéssel a vagyont terhelő zálogjog már kilépett a “fennállás” létszakaszából, a zálogjog az érvényesítést követően már nem követi a vagyontárgyak összetételének, körének változásait. Ezzel a vagyont terhelő zálogjog egyedi, az adott időpontban meglévő vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá alakul, amely tárgyakat az értékesítésig a kötelezettnek (felszámolás esetén az adós vagyonával rendelkezni jogosult felszámolónak) meg kell őriznie. Ez egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy a továbbiakban a zálogjog már nem terjed ki az adós tulajdonába kerülő vagyontárgyakra, másrészt azt is eredményezi, hogy a zálogkötelezettnek (felszámolás esetén az adóst mint zálogkötelezettet képviselő felszámolónak) az érvényesítés időpontja után a zálogtárgyként szolgáló vagyonból kikerülő tárgyakkal el kell számolnia.

Figyelemmel arra, hogy a Cstv. 35. § (1) bekezdése szerint a felszámolás megindulása esetén a hitelező vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelése lejárttá válik (kielégítési joga megnyílik), a Kúria álláspontja szerint a felszámolónak azt kell vizsgálnia, hogy a felszámolás kezdő időpontjában fennállt-e a vagyont terhelő zálogjog az adós vagyonán, vagy a biztosított jogviszony megszűnése folytán már korábban rögzült.
Ha a biztosított jogviszonyból eredő követelés már korábban lejárttá vált, akkor a fentieknek megfelelően, a kielégítés megnyílta időpontjában meglévő vagyontárgyakon áll fenn a zálogjog. Ha a felszámolás tette a követelést lejárttá, akkor csak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyontárgyakat lehet figyelembe venni a vagyont terhelő zálogjoggal rendelkező zálogjogosult követelésének kielégítésénél.
Ebből következően, amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49. §-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár – a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell, hogy szolgáljon a Cstv. rendelkezései szerint. Amennyiben azonban az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megtermelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében, vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez, vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Csak így állapítható meg ugyanis az, hogy az értékesített termékek létrehozásához milyen arányban használtak fel olyan alapanyagokat, amelyeken vagyont terhelő zálogjoga állt fenn a hitelezőnek. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.

A felülvizsgálati eljárásban megválaszolásra váró következő kérdés az volt, hogy megszűnik-e a zálogjoggal rendelkező hitelező ki nem elégített követelésének a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésén alapuló privilegizált helyzete, ha a felszámoló jogellenesen nem fizette ki a zálogtárgy értékesítésekor a Cstv. szabályai szerint részére járó összeget? Ha nem szűnik meg, akkor a felszámoló köteles-e a ki nem elégített követelést, a felszámolási költségeket is megelőzően, az adós más forrásból eredő, azaz zálogjoggal nem terhelt vagyontárgyából kiegyenlíteni?

A Kúria álláspontja szerint a hitelezői igények nyilvántartásba vételével a felszámoló a hitelezők kielégítésének a kereteit határozza meg, azaz a nyilvántartásba vett hitelezői igény összege erejéig jogosult a hitelező kielégítést kapni.
A zálogjoggal biztosított követelések esetén a felszámoló által nyilvántartásba vett, biztosított követelés elsőként a zálogjoggal biztosított követelés értékéhez igazodik, a zálogtárgy értékesítését követően azonban a biztosított követelésként nyilvántartásba vett igényt a felszámolónak felül kell bírálnia, és azt a zálogtárgy értékéhez kell igazítania. Ha tehát a zálogtárgyat a felszámoló értékesíti, akkor a zálogtárgy vételára lesz az a keret, amely a követelés privilegizált részét meghatározza.

A felszámolás során az adós vagyonának a szétosztására kerül sor a kielégítési sorrend szabályai szerint, elsősorban az értékesítés során befolyt pénzösszeg felosztásával.
A jelen felszámolási eljárás megindításának időpontjában hatályos Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint az ún. régi zálogjogos hitelező – akinek a követelését biztosító zálogjog a felszámolási eljárás megindításának időpontja előtt legalább egy évvel keletkezett - a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50 %-ára privilegizált hitelezőként jogosult volt.
Ebből következően - a Cstv. 49/D. §-a és 57. § (1) és (4)-(6) bekezdései összevetéséből - az a következtetés vonható le, hogy a “régi zálogjog” szerinti kielégítési lehetőség törvénybe illesztésével a jogalkotó – ugyan a Cstv. két különböző szakaszában elhelyezve, de – megváltoztatta a kielégítési sorrendet. A Cstv. 49/D. §-a ugyanis azzal, hogy a régi zálogjog esetén a befolyt, költségekkel csökkentett összeg 50 %-át “kizárólag” a zálogjogosultak részére engedte kifizetni, ezeknek a hitelezőknek a kielégítését a többihez képest – és ebben az esetben a felszámolási költségnek minősülő hitelezői igényekhez képest is – mindenki másnál előrébb helyezte a zálogtárgy által meghatározott keret 50%-a erejéig.
A nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítésének módjára vonatkozóan a Cstv. 57. § (1), (4)-(6) bekezdése kötelező, szigorúan betartandó sorrendet írt elő, mely szerint addig nem lehet a következő kielégítési pontba sorolt követeléseket kifizetni, amíg a sorrendben előrébb álló hitelezői igények nincsenek 100 %-ban kifizetve. A Cstv. kielégítési rangsorának elvéből következően azonban a felszámoló által elfogadott, a zálogtárgy értéke által meghatározott “régi zálogjogos” hitelezői igény Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében meghatározott 50 %-át minden más igényt megelőzően kell kiegyenlíteni.

A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából “kizárólag” a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen “abból” kell a követelést kielégíteni.
Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult “régi zálogjogos” követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más – zálogjoggal nem terhelt – vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult ebből a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig kielégítést kapni. Ez a Cstv. szigorú kielégítési sorrend szabályából következik.

A kifejtett indokok szerint ezért téves – a Cstv. 49/D. §-ában és az 57. § (1), (4)-(6) bekezdésében foglaltakkal ellentétes - a másodfokú bíróság álláspontja abban a tekintetben, hogy a zálogjoggal rendelkező hitelezőt csak annak a vagyonnak az értékesítéséből befolyt bevétel tekintetében illeti meg a privilegizált pozíció, amelyre a zálogjoga kiterjedt. A fent kifejtettek szerint nem csak abból a bevételből, hanem addig a bevétel összegig, illetve annak 50 %-áig illeti meg a zálogjogosult hitelezőt a privilegizált pozíció.
Ez a jog független attól, hogy az értékesítést követően a kifizetésre a felszámolási eljárás tartama alatt mikor kerül sor, figyelemmel arra, hogy az eljárásban alkalmazandó Cstv. 49/D. § (1) bekezdése nem tartalmaz konkrét határidőt a zálogjogosult részére történő kifizetésre.