Gfv. VII.30.220/2012/6. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

FELSZÁMOLÁS

tárgyszavak:
-    pénzügyi lízing
-    felszámolási kényszeregyezség

Ítélet

Gfv.VII.30.220/2012/6.

A határozathozatal dátuma: 2012. december 4.

„Az alperes felszámolási eljárásában (2008) alkalmazandó Cstv. rendelkezései szerint a hitelező, az adóssal szembeni pénz- vagy pénzben kifejezhető vagyoni követelést érvényesítő személyt jelenti (Cstv. 3.§ (1) bekezdés c) pont). A Cstv. 38. § (3) bekezdése értelmében az adóssal szemben a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést lehet csak a felszámolási eljárás keretében érvényesíteni. Ha azonban az adóssal jogviszonyban álló személy azt állítja, hogy egy vagyontárgy – amely az adós birtokában volt a felszámolás kezdő időpontjában, illetve annak tartama alatt – nem az adós, hanem az ő tulajdonát képezi, úgy az annak kiadása iránti pert az adóssal szemben megindíthatja, mert ebben az esetben a felperes nem hitelezőként lép fel az adóssal szemben, a per tárgya nem az adóssal szembeni pénzkövetelés érvényesítése. A felperes tulajdonjogára alapított per megindítását az adós felszámolás körébe tartozó vagyonával kapcsolatban létrejött kényszeregyezség ténye sem akadályozza.
A felperes jelen perbeni keresete a tulajdonában álló vagyontárgyak kiadására irányul, s az előbbiekben részletezett szabályok értelmében helytállóan járt el a bíróság akkor, amikor a keresetet érdemben bírálta el. Az alperes ezzel ellentétes jogi álláspontja téves.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3.§ (1) bekezdés c) pontja határozza meg azt, hogy a pénzügyi lízing pénzügyi szolgáltatásnak minősül. A Hpt. 2. számú mellékletében található értelmező rendelkezések között a Pénzügyi szolgáltatások 11. pontjában határozza meg a törvény a pénzügyi lízing fogalmát. Ez tartalmazza, hogy “a használatba adással a lízingbevevő ..d) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe.”
A pénzügyi lízing tartalmát vizsgálva az állapítható meg, hogy a lízingszerződés a tulajdonjog fenntartásával a lízingbeadó számára biztosítékot nyújt annak a pénzösszegnek a kiegyenlítésére, amelyet a lízingbeadó a lízingbevevő részére biztosított akkor, amikor a lízingbevevő utasításai alapján beszerezte a lízingtárgyat és átadta azt a lízingbevevőnek. A lízingbeadó tulajdonjogának fennmaradása a lízingtárgy tekintetében erősebb biztosítékot jelent az adóssal szemben, mint ha a szerződésben az adós számára nyújtott összeg teljesítését a hagyományos szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel biztosítaná. A lízingbe adónak a tulajdonjoga fenntartása révén a nem fizető adóstól joga van elhozni a pénzügyi lízing tárgyát képező vagyontárgyat, de az annak értékesítéséből befolyó összeggel – figyelemmel az adós által már teljesített törlesztésre is – el kell számolnia. Ahogyan azt az alperes által hivatkozott a Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.218/2007. számú döntése tartalmazza, olyan helyzet nem állhat elő, hogy a lízingbeadó a dolog tulajdonjogát is megtartja és a teljes hátralékos lízingdíjat is visszaköveteli.
A felszámolási eljárásban a jogalkotó a tulajdonjog fenntartását nem tekinti biztosítéknak, kizárólag az óvadék és a zálogjog, továbbá az azzal azonos elbírálás alá eső jogosultság (Cstv. 49/D. § (3) bekezdése) biztosít privilegizált kielégítést. Ennek oka az, hogy a tulajdonjog fenntartás erősebb jogot biztosít a hitelező számára, hiszen a felszámolás megindulását követően is lehetővé teszi a hitelező részére, hogy az adós nemteljesítése esetén felmondja a szerződést és tulajdonjogával élve a lízing tárgyát képező vagyontárgyat elvigye.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében is arra hivatkozott, hogy a felperes mint hitelező, a hátralékos pénzbeli igényének a felszámolóhoz történt bejelentésével, a szerződésben foglaltak szerint érvényesítette a teljes követelését az adóssal szemben a felszámolási eljárásban, és ezzel arra utalt, hogy nem kíván tulajdonjogával élni. A teljes hátralékos lízingdíj és maradványérték felszámoló általi elfogadásával és a kényszeregyezség szerinti kielégítésével a tulajdonjog átszállt az adósra.
Az alperesnek ez a jogi álláspontja téves.

A felszámolás megindítása a felek szerződésben kikötött jogait és kötelezettségeit csak a Cstv-ben meghatározottak szerint változtatja meg. Helytálló a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a felszámolás kezdő időpontjában csak az adós tartozásai válnak lejárttá (Cstv. 35.§ (1) bekezdés), a folyamatban levő szerződések nem szűnnek meg, azok alapján a kötelezettségeket teljesíteni kell. A felszámolónak a Cstv., míg a hitelezőnek a lízingszerződés, illetve az arra alkalmazandó jogszabályok biztosítottak felmondási jogot.
A felperes a szerződésben biztosított felmondási jogával élve felmondta a lízingszerződéseket, és a felmondásokat követően bejelentette a hitelezői igényét.

A lízingszerződés felmondása (Ptk. 321. § (1) bekezdése) a szerződést a jövőre nézve szünteti meg. Ez azt jelenti, hogy a szerződéses jogviszony az eredetileg a felek által megállapított rendben nem folytatódhat, tehát a lízingbevevő nem szerezheti meg a lízingtárgy tulajdonjogát a szerződésben foglalt, a felek által elfogadott eljárási rendben.

A felszámolás kezdő időpontjában az adóssal szemben már létező követelések a Cstv.35.§ (1) bekezdése alapján, a felszámolás kezdő időpontjában esedékessé válnak, ezért azokat a felszámoló részére be kell jelenteni. A pénzügyi lízing szerződés esetében a lízingbeadó a lízingbevevő rendelkezésére bocsátotta – a lízingbevevő által meghatározott vagyontárgy megvásárlásával és a lízingtárgy lízingbevevő használatába adásával - azt az összeget, melyet a lízingdíj időszakonkénti megfizetésével a lízingbevevő részletekben vállalt visszafizetni (kamattal és egyéb költségekkel növelten).
A Kúria álláspontja szerint, mivel a felperesnek a pénzkövetelése az alperes felé a lízingszerződés alapján fennállt, a felperesnek a pénzkövetelését be kellett jelentenie a felszámolónak, ha az adóssal szemben érvényesíteni kívánt bármilyen kötelmi igényt.
Nem kizárt, hogy a lízingbeadó úgy döntsön, a lízingszerződésből eredő teljes pénzkövetelését hitelezői igényként bejelenti, valamint kifejezetten lemond a tulajdonjogáról, és kötelmi igényének érvényesítésével kívánja a fennálló követelését az adóssal szemben érvényesíteni.
Jelen eljárásban azonban nem ez történt. A lízingbeadó felperesnek azért kellett bejelentenie az adóssal szembeni teljes pénzkövetelését a felszámolónak, mert csak ezzel nyílt meg a lehetősége arra, hogy a lízingtárgyak értékesítése után a befolyó vételárral – a Hpt. és szerződés részét képező Üzletszabályzat rendelkezései értelmében – csökkentse a követelését. A felszámolási eljárásban nincs helye a felszámolás kezdő időpontjában már fennálló bejelentett követelések utólagos felemelésének, ugyanakkor nem kizárt a bejelentett igény csökkentése.

Ha az adóssal szemben fennálló igény a felszámolás kezdő időpontjában már létezik, és azt a hitelező nem jelenti be a törvény szerinti 40 napos határidőn belül, illetve a 180 napos jogvesztő határidőn belül, akkor követelésének a késedelmesen érvényesített része csak a határidőn túl bejelentett igények között kerülhet kielégítésre, illetve a jogvesztő határidőn túl érvényesíteni kívánt igénye nem vehető figyelembe, mert a jogvesztő határidő lejárta miatt az megszűnik. (Cstv. 37.§ (1), (3) bekezdés, 46.§ (5) bekezdés)
A lízingbeadó részéről tehát az a megfontolt, előrelátó gazdálkodási magatartás, ha az Üzletszabályzatban foglaltaknak megfelelően eljárva a lízingbevevővel szemben fennálló teljes pénzkövetelését bejelenti, és a lízingtárgyak általa történt értékesítését követően a bejelentett hitelezői igényét a befolyt árbevétel összegével csökkenti. Ha ezt követően is marad követelése az adóssal szemben, azt kényszeregyezség létrejötte esetén csak az egyezségben meghatározottak szerint részére fizetendő összeg erejéig érvényesítheti az adóssal szemben. Ha a lízingtárgyak értékesítéséből befolyt vételár több, mint a lízingbeadó követelése, úgy a különbözetet vissza kell adnia a lízingbevevő adós részére.
A perbeli esetben a felperes a lízingszerződést felmondta, a 8 napos határidőn belül a lízingbevevő nem fizette meg a teljes tartozását, ezért a szerződés alapján nem szerzett tulajdonjogot, és a felek nem kötöttek újabb megállapodást sem. A felszámolónak történt hitelezői igény bejelentésekor pedig a felperes nem nyilatkozott kifejezetten úgy, hogy tulajdonjogáról lemond. Ebből következően helytállóan helyezkedett arra az álláspontra a bíróság a jogerős ítéletben, hogy a tulajdonjog az adott tényállás szerint nem szállt, nem szállhatott át az alperesre (adósra).”