Gfv. VII.30.255/2014/4. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Felszámolás

Tárgyszavak:
-    a zálogjogos hitelezői igények besorolása
-    követelésbehajtás értelmezése
-    számlakövetelésen fennálló zálogjog
-    dologi kötelezettel szembeni igényérvényesítés időpontja

Végzés

Gfv.VII.30.255/2014/4. szám

A határozathozatal dátuma: 2015. február 27.

„A hitelszerződés szerint a felszámolás alatt álló adósok dologi kötelezettjei voltak a bankok követeléseinek.
A Cstv. 49/D. §-a nem csak elszámolási szabályokat tartalmaz, hanem zálogtárgyak esetén a kielégítési sorrend első kategóriáját határozza meg. A Kúria már több határozatában (Gfv.X.30.039/2012/8., Gfv.X.30.409/2010/5.) kifejtette, hogy a Cstv. 2007. január 1-jén hatályba lépett módosításával a jogalkotó megváltoztatta a hitelezők felszámolási eljárásban történő kielégítésének sorrendjét, és a Cstv. 49/D. § szerint a zálogjogosult hitelezőket az adós vagyonából történő kielégítés során elsőbbségben részesíti a Cstv. 57. § (1) bekezdésben meghatározott sorrend szerint kielégítendő hitelezői igényekhez képest, a zálogtárgy értéke erejéig. Erre csak a Cstv. 49/D. §-a nyújt lehetőséget, ugyanis a Cstv. 57. § (1) bekezdésében található sorrendben a jogalkotó a zálogjognak csak egy fajtáját, a vagyont terhelő zálogjogot szabályozza /Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pont/ és oda is csak olyan összegben sorolható be a hitelező követelése, amelyet a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében foglaltak szerint eljárva a felszámoló nem tudott kifizetni a jogosultnak.
A kielégítés sorrendjében nincs tehát más helye a zálogjoggal biztosított követeléseknek, csak a Cstv. 49/D. §-a. Ebből következően, ha a zálogtárgyból a felszámolás során bármilyen összeg rendelkezésre áll a hitelező kielégítésére, azt a Cstv. 49/D. § szabályai szerint kell a felszámolónak a jogosult hitelező részére kifizetnie.

A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése - a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésébe sorolt vagyont terhelő zálogjog kivételével - egyforma szabályt ír elő valamennyi zálogfajta tekintetében a befolyt összeg elszámolására, így a követelésen alapuló zálogjogokra is ezt a szabályt kell alkalmazni.

A bankszámlán levő pénzösszeg a számlatulajdonos adós bankkal szembeni követelése. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban a bankszámlán levő összeggel való rendelkezés nem követelésbehajtás, és ezért nem tartozik a Cstv. 49/D. § (1) bekezdés hatálya alá.
A Kúria álláspontja szerint a „követelésbehajtás” kifejezést nem lehet szűken értelmezni. Mint ahogyan erre a jogerős végzés is utal, a „követelésbehajtás” nem csak a felszámoló által a bírósági kényszert igénybe vevő módokon történt „behajtás” után teszi lehetővé a zálogjogos hitelező privilegizált kielégítését, hanem akkor is, ha a kötelezett önként teljesít és nincs „behajtásra” irányuló intézkedés a felszámoló részéről.
A számlakövetelések tekintetében a régi Ptk. jogon és követelésen alapított zálogjogokra vonatkozó külön szabályait tartalmazó 267. § (3) bekezdése a többi követelésen fennálló zálogjoghoz képest eltérő szabályokat állapít meg, a számlakövetelés speciális jellegzetességeire tekintettel. A számlakövetelés az adós bankkal szembeni követelése, s ha ez a számlakövetelés a zálogjog tárgya, annak bank általi „önkéntes” teljesítése – a számlakövetelés specialitásai miatt – ugyanúgy „behajtásnak” minősül a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésének értelmezése szempontjából, mintha egyéb követelést érvényesített volna a felszámoló.
Ebből következően a számlakövetelésen zálogjoggal rendelkező hitelező részére a bankszámlán levő összeggel a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján kell elszámolni. Ezt az értelmezést támasztja alá az is, hogy előfordulhat, a számlavezető hitelintézet nem képes a számlakövetelést teljesíteni, és az ellene indított felszámolási eljárásban a számlatulajdonos adós felszámolójának kell eljárnia a követelés behajtása érdekében.

A kifogás alapján eldöntendő következő jogkérdés az, hogy mely időpontban fennálló bankszámla-követelés nagysága fogja meghatározni a kifogást előterjesztő bank – és a beavatkozók – részére fizetendő összeg nagyságát.
A Kúria a felszámoló álláspontjával ért egyet ebben a kérdésben.
A felek a hitelszerződésben a bankszámlákon alapítottak zálogjogot. A régi Ptk. 267. § (1) bekezdése szerint a jogon vagy követelésen alapított zálogjog a zálogkötelezett javára jövőben keletkező jogokra és követelésekre is kiterjedhet. Így a bankszámla specialitásából eredő az a tény, hogy a számlakövetelés nagysága folyamatosan változik, nem befolyásolja azt, hogy a zálogjog e követelésen létrejött. 
Ahogyan azonban azt a Kúria általános jelleggel a Gfv.VII.30.212/2014/7. számú végzésében kifejtette, a zálogjog általános szabályaiból az következik, hogy a zálogjognak különböző “létszakaszai” vannak:
-    keletkezés,
-    fennállás,
-    a kielégítés jogának megnyílta és az érvényesítés, végül
-    megszűnés.
A zálogjog elsődleges célja (lényege) a követelés biztosítása. Amíg fennáll az a jogviszony, amelyet a zálogjog biztosít, addig a zálogjog is fennáll. Amikor viszont megszűnik az a jogviszony, amelynek a zálogjog a biztosítéka, megnyílik a kielégítés lehetősége, a zálogjog (járulékos jellegéből és a zálogjog lényegéből következően) átfordul az érvényesítés (kielégítés) „létszakaszába”.
Az érvényesítés általában bírósági végrehajtás útján történhet, azonban a zálogkötelezett felszámolása esetén erre a felszámolás, mint totális végrehajtás keretében kerül sor.
Mindezek szerint bármely típusú zálogjog esetén az alapjogviszony megszűnése a kielégítés megnyíltát jelenti, amelytől kezdődően a zálogjogból eredő jogosítványok érvényesíthetőek.
Mivel az érvényesítéssel a zálogjog már kilépett a „fennállás” létszakaszából, a követelésen fennálló zálogjog az érvényesítést követően már nem követi a követelés – jelen esetben a számlakövetelés – változásait, az érvényesítéssel az adott időpontban meglévő összegen fennálló zálogjoggá alakul. Ez egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy a továbbiakban a zálogjog már nem terjed ki az adós számlájára kerülő pénzösszegre, másrészt azt is eredményezi, hogy a zálogkötelezettnek (felszámolás esetén az adóst mint zálogkötelezettet képviselő felszámolónak) az érvényesítés időpontjában az adóst megillető zálogtárgyként szolgáló pénzösszeggel el kell számolnia.

Ha a biztosított jogviszonyból eredő követelés már a dologi kötelezettek felszámolásának megindulása előtt lejárttá vált, akkor a dologi kötelezettel szembeni fellépés időpontjában – legkésőbb a dologi kötelezett felszámolásának megindulásakor - meglévő pénzeszközön áll fenn a zálogjog.
Ha a személyes kötelezettel szemben a követelés még nem vált esedékessé a dologi kötelezett felszámolása megindulásának időpontjában, akkor a jogosult a dologi kötelezettel szemben még nem érvényesítheti a biztosítéki szerződésen alapuló követelését, azaz hitelezői igényt nem jelenthet be, mert a dologi kötelezettnek még nincs tűrési kötelezettsége a jogosulttal szemben.
Abban az esetben tehát, ha a személyes kötelezettel szemben a követelés még nem járt le, a dologi kötelezett elleni felszámolási eljárásban a jogosult még nem jelentheti be a hitelezői igényét (és nem fizetheti be a nyilvántartásba vételi díjat). A dologi kötelezett adós felszámolójának, a Cstv. 49/D. §-a szerint, a zálogtárgyból befolyt összegből a jogosultat lejárt követelés esetén megillető összeget a követelés esedékessé válásáig (és a hitelezői igény nyilvántartásba vételéig) tartalékolnia kell [Cstv. 49/D. § (3) bekezdés], azt nem használhatja fel a zálogjogosultat követő biztosított hitelezők, a felszámolási költségek, illetve a nem biztosított hitelezők követelésének kielégítésére. Ha az esedékessé válást követő 40 napos határidőben a zálogjogosult a dologi kötelezett felszámolási eljárásában nem jelenti be a követelését, akkor a felszámoló ezt a tartalékolt összeget felhasználhatja a sorrendben utána következő, határidőben bejelentkezett, biztosított hitelezők kifizetésére, továbbá a felszámolási költségek, valamint a többi, nem biztosított hitelező kielégítésére, a Cstv. 57. § (1) bekezdés szabályai szerint.”