Gfv. VII.30.280/2013/4. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Felszámolási eljárás – felszámolás

Tárgyszavak:
-    a hitelezők egyetértésének beszerzése a pályázaton, árverésen kívüli értékesítéshez (Cstv. 49/A.§ (5) bekezdés, 49/B.§ (7) bekezdés),
-    egyetértési jog gyakorlása
-    becsérték fogalma
-    irányár
-    menekülési érték
-    zálogjogosult fizetési kötelezettsége
-    zálogjoggal biztosított követelés késedelmi kamatának besorolása

Gfv.VII.30.280/2013/4. szám

végzés

A határozathozatal dátuma: 2014. június 17.

“Érdemben a Kúriának először abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy milyen módon kell beszereznie a felszámolónak a hitelezők egyetértését a pályázaton kívüli értékesítéshez? Lehetséges-e ez ráutaló magatartással - azaz olyan módon, hogy ha nem tiltakozik a tájékoztatásban foglalt tervezett értékesítés ellen a hitelező, akkor azt az azzal való egyetértésnek kell tekinteni -, vagy pedig kifejezett hitelezői nyilatkozat szükséges az egyetértés megállapításához.
A Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése, és a 49/B.§ (7) bekezdése tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a felszámoló eltérjen a nyilvános értékesítés szabályaitól. E két esetben a zálogtárgyat a zálogjogosult hitelező részére oly módon értékesítheti, hogy a zálogjogosult hitelezőnek nem kell kifizetnie a vételárat, hanem beszámíthatja az adásvételből eredő vételár tartozását az adóssal szembeni követelésébe (hitelezői igényébe). Az általános szabályoktól való eltérésre a hitelezői választmány, illetve választmány hiányában az annak létrehozására az 5/A.§ (4) bekezdése szerint jogosult hitelezők egyetértésével van lehetőség.
A Kúria egyetért a jogerős végzésben foglalt azzal a jogi állásponttal, mely szerint az egyetértési jog gyakorlására lehetőség van úgy is, hogy a hitelezők ráutaló magatartással juttatják kifejezésre: egyetértenek a felszámoló által közöltekkel. Tulajdonképpen “egyet nem értésüket” kell kifejezniük a felszámoló felé a Cstv. szerint meghatározott hitelezői arányban, ebben az esetben ugyanis nem értékesíthet a felszámoló a zálogjogosult részére beszámítással.
A felszámolónak azonban az egyetértés megszerzéséhez a hitelezőkkel ismertetnie kell mindazokat a feltételeket, amelyek a hitelezők kielégítését érinthetik (elsősorban a becsértéket, a vevő által kifizetendő összegeket, a fizetési határidőket), s csak ebben az esetben állapítható meg az – amennyiben a Cstv. 5/A.§ (4) bekezdése szerinti arányban a hitelezők nem tiltakoznak az értékesítés tartalma és formája ellen -, hogy a hitelezők egyetértettek a felszámoló intézkedésével. Ennek azért van jelentősége, mert adott esetben a hitelezők egy elméleti – a Cstv-nek megfelelő – értelmű tájékoztatás ellen nem tiltakoznak, ugyanakkor ha ismerik a kielégítésüket is érintő értékesítési feltételeket, akkor lehet, hogy azzal nem értenek egyet.

A felszámoló felelőssége minél magasabb értéken értékesíteni az adós vagyontárgyát, ezért – függetlenül az esetleges igazságügyi szakértői véleményben megállapított értéktől – joga van azt magasabb értéken meghirdetni. Ha ezen az értéken, illetve a csökkentett irányáron sem sikerül értékesíteni, akkor – amennyiben a törvényben előírt feltételek fennállnak – joga van a zálogjogosult részére azt értékesíteni, azonban ilyen esetben nem értékesítheti a zálogtárgyat az igazságügyi szakértői véleményben meghatározott forgalmi értéknél alacsonyabb értéken.
A becsérték az a forgalmi érték, amelyen eladási szándék esetén az ingatlan az értékelés időpontjában értékesíthető lenne, feltételezve a megfelelő hirdetést, a felek jólértesültségét és körültekintését. A felszámolónak ebből a forgalmi értékből kell kiindulnia akkor, amikor értékesíteni kívánja a vagyontárgyat (ezt támasztja alá a Cstv. 49.§ (2) bekezdésében szabályozott, a becsérték vizsgálatával kapcsolatos eljárás).
Ha a megállapított becsértéken a vagyontárgy értékesíthetetlen, akkor a felszámolónak újra kell értékelnie a vagyontárgyat, meg kell állapítania az új becsértéket, s erről – ha az eljárásban működik - a hitelezői választmányt is tájékoztatnia kell (Cstv. 49.§ (2) bekezdés).
A Kúria álláspontja szerint nem vehető figyelembe a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése és 49/B.§ (7) bekezdése esetén a felszámoló által hivatkozott menekülési érték a becsérték meghatározásakor. A menekülési érték az ingatlanértékelés során megállapított olyan érték, melyen az ingatlan a kötelezett nemfizetése esetén – kényszerértékesítés során – viszonylag rövid időn belül értékesíthető. Jóllehet a Cstv.49.§ (2) bekezdése szerint a felszámolónak az értékesítést 100 napon belül meg kell kezdenie, de a felszámolási eljárásban nincs a viszonylag rövid időn belüli értékesítési kényszer, a Cstv. 52.§ (2) bekezdése a felszámolás kezdő időpontjától számított két év elteltével írja elő a felszámolási zárómérleg elkészítésének kötelezettségét.
Az előzőekben írtak szerint tehát a felszámoló sikertelen értékesítés esetén a becsérték alatt is meghatározhatja az irányárat, azonban ha a zálogjogosult hitelező nem a rendes értékesítési eljárás során (pályázat, árverés) vásárol - ahol a beszámítás kizárt, tehát a vételárat meg kell fizetnie -, hanem a beszámítási lehetőség érvényesítésével szerzi meg a vagyontárgy tulajdonjogát, akkor számolnia kell azzal, hogy a becsértéken kell a vagyontárgyat megvásárolnia, s ehhez képest élhet beszámítási jogával. A Kúria e körben egyetért a hitelezők álláspontjával, mely szerint, ha a hitelező vásárolni kíván alacsonyabb áron, akkor azt megteheti a felszámoló által meghirdetett nyilvános értékesítésen. Amennyiben azonban a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése, illetve a 49/B.§ (7) bekezdése alapján beszámítással kívánja egészben vagy részben rendezni a vételárat, akkor a csökkentett vételár nem vehető figyelembe, kétszeres kedvezményre ugyanis nem tarthat igényt.

A Kúria álláspontja szerint téves az a jogértelmezés, hogy a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdés első mondatában a Ptk. 256.§ (1) bekezdésére történt hivatkozás nem a hitelezői igények kielégítésének sorrendjére vonatkozik, ezért a tulajdont szerző zálogjogosultnak a szerződéskötést követően az értékesítés és állagmegóvás költségét, díját, valamint a vételár és a követelések közötti különbözetet kell csak megfizetnie, a rangsorban őt megelőző zálogjogosult hitelező igénye kielégítésére nem köteles.

A Cstv. ugyanis nem tartalmaz szabályt arra vonatkozóan, hogy a zálogjogosultak kielégítési sorrendje a Ptk-ban meghatározott kielégítési rendtől eltérő lenne, sőt a zálogjogosult hitelezők kielégítésének rendjét tartalmazó Cstv. 49/D. §, és 57.§ (1) bekezdés b) pontja kiemelik, hogy a Ptk. kielégítési sorrendjét a zálogtárgyból való kielégítés során be kell tartani. Téves az az álláspont, hogy az adásvételi lehetőséggel élő zálogjogosult hitelezőt a zálogjog bejegyzésének sorrendjében megelőző hitelezők elveszítsék a zálogjoggal biztosított kielégítési elsőbbségüket a vagyontárgyból pusztán azért, mert egy mögöttük álló zálogjogosult meg kívánja vásárolni az ingatlant beszámítással.
Különösen azért nem lehet másként értékelni a rendelkezést, mert egy hitelező csak a vagyontárgy értéke erejéig minősül biztosított követeléssel rendelkező hitelezőnek. Ha a vagyontárgyat megvásárló zálogjogosult hitelező csak második, vagy harmadik (stb.) helyi zálogjogosult, követelése csak addig minősül biztosítottnak, ameddig az őt megelőző hitelezők igényén felül a vagyontárgy értéke még az ő követelésére is kiterjed. Beszámítani is csak azt a követelését (követelésrészét) jogosult, amely biztosított, azaz a vagyontárgy értéke azt még fedezi (az előtte álló hitelezők követelésén felül), mert csak ilyen összegű követelés erejéig minősül zálogjoggal biztosított hitelezőnek.
A Kúria álláspontja szerint egyebekben azért nem tartalmazza a Cstv. 49/A.§ (5) bekezdése a tulajdont szerző zálogjogosult kötelezettségei között az őt megelőző zálogjogosultak igénye kielégítésének kötelezettségét, mert ez a Ptk. szabályaiból következik [Ptk.256.§ (1) bekezdése, új Ptk. 5:118-5:122.§].
Az adásvételi lehetőséggel élő zálogjogosultnak tehát “a vételár és a követelése közötti különbözet” címén meg kell fizetnie

–    a költségeken és a felszámoló díján felül
–    az őt megelőző zálogjogosultak privilegizált igényét (tőke, ügyleti kamat, költség), valamint, ha a vagyontárgy értéke meghaladja az így kifizetett       összegeket és az általa beszámított hitelezői igényt, akkor
–    a vagyontárgy értékéből még fennmaradó részt is.

A zálogjoggal biztosított követelés késedelmi kamatának besorolásával kapcsolatban a Kúria az alábbiakra mutat rá: A Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.191/2009/4. számú döntésében is kifejtetteknek megfelelően, a zálogjoggal biztosított követelések kielégítését tartalmazó Cstv. 49/D.§-a a kielégítési rangsor része, ezért a Cstv. 57.§ (1) bekezdés g) pontjának rendelkezései a zálogjoggal biztosított követelésekre is vonatkoznak. Ebből következően tehát a késedelmi kamat, késedelmi pótlék, pótlék és bírság jogcímeken fennálló követeléseket – függetlenül attól, hogy milyen tőkekövetelés alapján keletkeztek, milyen módon biztosították – a tőkétől elkülönítve a Cstv. 57.§ (1) bekezdés g) pontjába kell sorolni.”