Gfv. VII.30.293/2014/4. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

CSŐDELJÁRÁS

Tárgyszavak:
-    személyes kötelezett csődeljárása
-    dologi kötelezett felelőssége
-    jóhiszemű joggyakorlás
-    a hitelező követelésének megszűnése csődegyezség teljesítése esetén
-    más hitelező követelését megalapozó iratok megismerése

Végzés

Gfv.VII.30.293/2014/4.

A határozathozatal dátuma: 2014. október 2.

„A másodfokú bíróság azért tartotta joggal való visszaélésnek a személyes kötelezett adós csődeljárásában kötött egyezség tartalmát, mert a csődeljárás célja és eredménye nem lehet az adós tartozásának 99 %-os mérséklése, illetve ezen keresztül a dologi kötelezett zálogjoggal terhelt ingatlanvagyonának lényegi ellentételezés nélküli tehermentesítése.
A Kúria fenntartja a korábbi határozataiban kifejtett azt az álláspontját, mely szerint az egyezség gazdasági tartalma a csődegyezség jóváhagyása körében nem vizsgálható (EBH2011.2332; Gfv.VII.30.098/2014/6.), mert annak vizsgálata a hitelezők döntési jogosultsága körébe tartozik. A Kúria álláspontja szerint önmagában az 1 %-os kielégítési arány többségi szavazattal történő elfogadása - abban az esetben, ha az adósnak nincs olyan vagyona, amelyből magasabb összegű kielégítés is teljesíthető lenne – nem ütközik a jóhiszemű joggyakorlás követelményébe. Ha ugyanis a vagyonfelügyelő által elfogadott, illetve a bíróság által kifogás eredményeként hozott végzésben megállapított hitelezői igény alapján számított többségi szavazattal a hitelezők, az adós által felajánlott kielégítést elfogadva, egyezséget kötöttek – ismerve az adós vagyonát és továbbműködésének lehetőségeit -, akkor az a kisebbségre is kötelező érvényű. [Megjegyzi a Kúria, hogy jóllehet ebben az eljárásban még nem alkalmazható a Cstv. 20.§ (1a) bekezdése, azonban a törvény módosított rendelkezése is az adós vagyonához viszonyítva rendeli vizsgálni azt, hogy a hitelezők összessége követeléseinek kielégítési aránya nem méltánytalanul alacsony mértékű-e.]

A másodfokú bíróság érvelésének a másik része arra irányult, hogy a személyes kötelezett csődeljárásában jóváhagyott egyezséggel a dologi kötelezett helytállási kötelezettsége is csökkenne, jóllehet a dologi kötelezett elleni csődeljárásban az ingatlan biztosítani tudná a hitelező magasabb arányú kielégítését.
E körben a Kúria álláspontja a következő:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 251.§ (3) bekezdése a zálogtárggyal való felelősség terjedelmét ahhoz a követeléshez igazította, amelynek a biztosítékául a zálogjog szolgál. A személyi és dologi kötelezettség szétválásakor tehát a dologi kötelezett a személyes kötelezett tartozásának mértéke erejéig köteles tűrni, hogy a zálogtárgyból a jogosult a személyes kötelezett tartozása értékének erejéig kielégítést keressen.
A Ptk. 259. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a zálogjog akkor szűnik meg, ha a követelés megszűnik. Ebből következően a személyes kötelezett csődeljárása esetén azt kell megállapítani, hogy a jóváhagyott csődegyezség alapján mikor szűnik meg a kötelezettség a jogosult felé.
Mint ahogyan azt a Kúria a Gfv.VII.30.376/2013/6. számú végzésében is megállapította, a Cstv. 28.§ (3) bekezdésének abból a rendelkezéséből következően, hogy a Cstv. 27.§ (2) bekezdés d) pontja alapján indított felszámolási eljárásban a hitelező a korábbi csődeljárásban vagy felszámolási eljárásban bejelentett elismert, vagy nem vitatott azon követelését jelentheti be, amely nem térült meg, a hitelezők követelése a csődegyezség jóváhagyásával kötelmi jogi szempontból nem szűnik meg, csak az egyezségben meghatározott összegen felüli követelésük adóssal szembeni érvényesíthetőségének a joga szűnik meg.
A Kúria jogi álláspontja szerint a csődegyezség alapján teljesített hitelezői követelés-rész a teljesítés következtében, a csődegyezség folytán elengedett hitelezői követelés-rész pedig akkor és annak folytán szűnik meg, amikor az adós a csődegyezséget minden tekintetben teljesítette valamennyi, a csődegyezség hatálya alá eső hitelezője felé, s ezért a Cstv. 27.§ (2) bekezdés d) pontja, illetve 28.§ (3) bekezdése alapján már nem áll fenn a lehetőség ezen követelés-részek törvény szerinti érvényesítésére.

A fent kifejtetteknek megfelelően a hitelező követelése a csődegyezség valamennyi, csődegyezség hatálya alá tartozó hitelező követelése teljesítésének az igazolásáig a személyes kötelezett adóssal szemben nem szűnik meg, fennmarad, csak az egyezségben elengedett részében a követelés a személyes kötelezett adóssal szemben nem érvényesíthető.
A dologi kötelezettel szemben a személyes adós kötelezettségének megszűnéséig nincs ilyen érvényesíthetőségi korlát. A csődegyezségnek a kötelezettség megszűnéséig fennálló végrehajthatóságot korlátozó hatálya ugyanis, a személyes kötelezettel szembeni lejárt követelés esetén, a Cstv. szabályai szerint, a dologi kötelezettre nem hat ki, a személyes kötelezett csődeljárásának ez a kedvezménye a dologi kötelezettet nem illeti meg. Ebből következően a hitelező követelését biztosító zálogjog – és így a dologi kötelezett tűrési kötelezettsége -  a követelés fennállása miatt érvényesíthető a dologi kötelezettel szemben.
Mindezek alapján, ha a személyes kötelezett a csődegyezségét a dologi kötelezett csődeljárásában kötendő egyezség létrejöttéig nem teljesíti, a személyes kötelezettel szembeni eredeti követelés fennáll, az a dologi kötelezettel szemben érvényesíthető. Így a dologi kötelezett csődeljárásában a hitelező teljes követelését figyelembe kell venni - a zálogtárgy értéke erejéig – és ennek megfelelően kell számára szavazatot biztosítani, illetve kielégítést nyújtani.
Ez utóbb akkor sem változik meg, ha a személyes kötelezett ezt követően teljesíti a csődegyezségben vállalt kötelezettségét, mert a dologi kötelezett csődegyezségének megkötésével az ott megállapított összegek és arányok az adós és hitelezői viszonylában rögzülnek.”

„A Kúria az EBH2011. 2332. számon közzétett döntésében kifejtette, a csődeljárás megindítását követően a hitelezőknek joga van arra, hogy a vagyonfelügyelő által elfogadott, besorolt követelések tekintetében kifogást terjesszenek elő a saját, illetve más hitelezők igényének besorolása, a hitelezői igényként elfogadott összeg sérelmezése miatt is. Ezzel biztosítható, hogy azok a hitelezők és olyan összeg erejéig kerüljenek be a biztosított, illetve nem biztosított hitelezői osztályokba, s szavazzanak a csődegyezség elfogadásáról, akiknek valóban követelésük áll fenn az adóssal szemben, s a megfelelő hitelezői csoportba, osztályba kerüljenek besorolásra. A Kúria ezt az álláspontját fejtette ki a Gfv. X.30.127/2012/9. számú döntésében is, mely szerint a Cstv. 15.§ (3) bekezdése alapján a hitelező jogosult kifogást előterjeszteni a vagyonfelügyelő tevékenysége ellen arra hivatkozással, hogy egy másik hitelező igényét elfogadta, vagy azt a Cstv. 12.§ (2) bekezdésben szabályozott valamelyik csoportba besorolta.

A hitelezők azonban az előbbiekben részletezett jogosítványukat csak akkor tudják gyakorolni, ha rendelkezésükre állnak azok az információk, amelyek alapján kifogásukat elő tudják terjeszteni. Erre biztosít lehetőséget, a vagyonfelügyelő kötelezettségét megállapítva, a Cstv. 14. § (1) bekezdése, mely szerint a vagyonfelügyelő által besorolt hitelezői követelések elismert összege és besorolása a többi hitelező számára is megismerhető, melyet – az eljárás jellegére tekintettel – tágan kell értelmezni. A Cstv. 6.§ (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 119.§ (1)-(2) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel a hitelező a csődeljárás iratanyagát képező, a hitelezői igényeket megalapozó iratokat megtekintheti.
A Cstv. 17.§ (2) bekezdés d) pontja az adós számára teszi kötelezővé azt, hogy a hitelezők részére küldött meghívó tartalmazza az arra vonatkozó tájékoztatást, a 8. § (2) bekezdésében és a 14. § (1) bekezdésében felsorolt iratokat a hitelezők a tárgyalás előtt hol tekinthetik meg.
Az iratok tartalmából megállapíthatóan, a jelen eljárásban a csődegyezség megkötését megelőzően, sem az adós, sem a vagyonfelügyelő nem biztosított lehetőséget arra, hogy a hitelezők meg tudják tekinteni a többi hitelező követelését megalapozó iratokat. Az emiatt benyújtott kifogás elbírálása tárgyában az elsőfokú bíróság előtt folyamatban lévő eljárásról mind a vagyonfelügyelő mind az adós tudomással bírt.

Az adós és a vagyonfelügyelő a kifogásolt magatartással elzárták a hitelezőket attól, hogy indokolt esetben kifogást terjesszenek elő a másik hitelező elfogadott hitelezői igényével, annak besorolásával kapcsolatban.

A Kúria a Gfv.VII.30.275/2014/4. számú végzésében kifejtette, hogy amennyiben a csődeljárásban a hitelező szavazati jogával kapcsolatban még folyamatban van a kifogás alapján indult eljárás, az adós csak azzal a kockázattal kötheti meg a csődegyezséget, hogy utóbb – amennyiben a szavazatok száma a bíróság döntése következtében megváltozik -, a kifogás alapján hozott végzésnek megfelelően a csődegyezség létrehozását ismét meg kell kísérelnie, ha erre még lehetőség van a moratórium nyújtotta határidőn belül. Ennek hiányában ugyanis nem állapítható meg, hogy az adós valamennyi csődeljárás hatálya alá eső hitelezője részvételével került sor a csődegyezségről való szavazásra (Cstv. 20.§ (1) bekezdés).
Ugyanez a helyzet áll fenn akkor is, ha a hitelező nem a saját, vagy másik hitelező szavazatának a megállapítása érdekében nyújtott be kifogást, hanem annak érdekében, hogy lehetősége legyen megismerni azokat az iratokat, információkat, amelyek birtokában el tudja dönteni, megalapozottan történt-e meg hitelezőtársai igényének nyilvántartásba vétele.

Figyelemmel arra, hogy jelen ügyben a csődegyezséget azt megelőzően kötötték meg, mielőtt a bíróság a hitelező iratbetekintési jogáról döntött, ezért az adós által benyújtott csődegyezség nem felel meg a Cstv. rendelkezéseinek. [Az adósnak el kellett volna halasztania az egyezségi tárgyalást, illetve a megkötött egyezséget vissza kellett volna vonnia, és az iratbetekintés megtörténte után – a kifogás előterjesztésére rendelkezésre álló határidő leteltét követően – kellett volna megkísérelnie az újabb egyezség megkötését a hitelezőkkel.]”