Gfv. VII.30.299/2013/16. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

CSŐD

Tárgyszavak:
-    vitatott igény
-    tartalékképzés vitatott igényre (2012. március 1. előtt hatályos Cstv.)
-    kényszeregyezség hatálya

Gfv.VII.30.299/2013/16. szám

Ítélet

A határozathozatal dátuma: 2014. március 25.

“A Kúria a Gfv.X.30.127/2012/9 számú, korábban hozott  végzésében már kifejtette, “a Cstv. 12.§ (5) bekezdésében szabályozott kifogás, bár az eljárásra speciális rendelkezéseket is tartalmaz, mégis a Cstv. 15.§ (3) bekezdésében található kifogás egy esetének tekintendő. A Cstv. 15.§ (3) bekezdése tartalmazza tehát az általános szabályokat, amelyhez képest a besorolással kapcsolatos kifogás különös szabályai a 12.§ (5) bekezdésében találhatók.”

A Cstv. 15.§ (3) bekezdése szerint a vagyonfelügyelő jogszabálysértő, vagy más jogos érdekét sértő tevékenysége vagy mulasztása miatt lehet kifogást előterjeszteni a bírósághoz. Ebből következik, ha a felperes jogelődje nem tartotta a vagyonfelügyelőnek a követelése vitatottként való nyilvántartásba vételéről szóló nyilatkozatát jogszabálysértőnek, nem volt oka és jogszabályban előírt kötelezettsége sem kifogást előterjesztenie a csődeljárást lefolytató bírósághoz. Hitelezővé válásához ez nem volt szükséges.

A Kúria a jelen eljárásban alkalmazandó Cstv. 12.§ (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes jogelődje eleget tett a hitelezővé válás feltételeinek. Az alperesek csődeljárásaiban a követelését, a felek között indult per folyamatban létét bejelentette a vagyonfelügyelőnek, és befizette a nyilvántartásba vételi díjat is.
A hitelezői igényének érvényesítése során valamennyi alperes csődeljárásában szabályosan járt el. Az I.r. alperes ezért nem hivatkozhat a felperesi jogelőd joggal való visszaélésére. A II., a III. és az V.r. alperesekkel szembeni igényérvényesítési jogát pedig a felperes nem veszítette el az említett alperesek csődeljárásában alkalmazandó Cstv. 20.§ (3) bekezdése szerint.

A továbbiakban a Cstv. 2012. március 1-ig hatályos 12.§ (5) bekezdése és a 20.§ (2) bekezdése alapján a Kúriának azt kellett eldöntenie, annak a hitelezőnek, akinek nem a vagyonfelügyelő tette vitatottá a követelését – azaz, ha már folyamatban volt a peres eljárás a hitelező és az adós között a csődeljárás kezdő időpontjában - kellett-e kifogással fordulnia a bírósághoz annak érdekében, hogy az adós az egyezségkötéskor részére, a perben érvényesített követelés kielégítésének biztosítására tartalékot képezzen, s ezzel a megkötött egyezség, mint kényszeregyezség reá is kiterjedjen.

A Kúria álláspontja szerint az alperesek tévesen értelmezték a Cstv. 12.§ (5) bekezdését és a 20.§ (2) bekezdését. A vitatott követelések kiegyenlítésére szolgáló tartalék képzésére azért van szükség, mert a csődeljárás tartama alatt folyamatban levő peres eljárás miatt kétséges, az adós valójában tartozik-e a hitelezőnek. A hitelező és az adós közötti jogvita jogerős eldöntéséig az adósnak a vitatott igénnyel besorolt hitelező részére nem kell kifizetést teljesítenie. Ugyanakkor a vitatott követeléssel rendelkező hitelező is jogosult – követelésének jogerős megállapítása esetén – az adós vagyonából a hitelezői osztálya szerinti kielégítés mértékének megfelelő részre. Az alperesek csődeljárásában alkalmazandó Cstv. szabályai szerint nem azért kellett tartalékot képezni, mert a bíróság a kifogás alapján erre kötelezte az adóst, hanem azért, mert a vitatott követeléssel rendelkező hitelező részére biztosítani kellett igénye jogossága esetére a kielégítési alapot.

A perbeli adósoknak tehát (és nem a vagyonfelügyelőknek), el kellett volna különíteniük a vitatott követeléssel rendelkező hitelezőnek járó pénzösszeget, azt az egyezségi javaslat részeként kellett volna meghatározniuk a Cstv. 17.§ (3) bekezdése értelmében, és tartalékolniuk kellett volna, mert a per az egyezség megkötésekor még folyamatban volt.

A Kúria álláspontja szerint egy csődegyezségnek csak akkor van kényszeregyezségi hatálya az ahhoz hozzá nem járuló hitelezők és az eljárásban részt nem vevő jogosultak tekintetében, ha az ő vonatkozásukban az adós a törvénynek megfelelően jár el. Az adott ügyben - bár a felperes jogelődje hitelezővé vált az alperesek csődeljárásaiban - az alperesek a felperes jogelődjének hitelezői igénye kezelése során a fent írtak szerinti tartalékképzési kötelezettségüket elmulasztották. Nem úgy jártak el, ahogyan azt a törvény előírta. Nem voltak tekintettel a vitatott követeléssel rendelkező hitelezőjük igényére. Ebből következően helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperesre - bár igényének érvényesítési jogát nem vesztette el az alperesekkel szemben - nem hatnak ki az alperesek csődeljárásaiban létrejött csődegyezségek.”