Gfv. VII.30.314/2015/4. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS

FELSZÁMOLÁS

Tárgyszavak:
-    behajthatatlan követelés
-    behajthatatlansági igazolás
-    jogosult
-    hitelező
-    hitelezési veszteség
-    mérlegen kívüli tétel

Végzés

Gfv. VII.30.314/2015/4.

A határozathozatal dátuma: 2016. március 24.

A behajthatatlan követelések esetében meg kell különböztetni a jogosult (Cstv. 46. § (8) bekezdés) és a hitelező (Cstv. 46. § (7) bekezdés) által a felszámolótól kapott behajthatatlansági igazolást annak következményei tekintetében.

A behajthatatlansági igazolás alapján a jogosult a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számv.tv.) 65. § (6)-(7) bekezdése szerint veszteségként leírhatja az adóssal szembeni követelését, és miután hitelezőként a jogvesztő határidőn belül a követelését nem jelentette be [Cstv. 37. § (3) bekezdés], a jogosultnak az adóssal szembeni követelése megszűnt. A behajthatatlansági igazolás a jogosult számára csak a társasági adóalap csökkentésére szolgál, a követelést tovább a könyveiben semmilyen formában nem tarthatja nyilván, mert azt többé nem érvényesítheti, ugyanis az már nem létezik.

Ugyanakkor a hitelező tekintetében az általa kért behajthatatlansági igazolás kiállítása – mely alapján a társasági adóalapját csökkenteni tudja – önmagában nem jelenti azt, hogy a hitelezőnek az adóssal szembeni polgári jogi igénye megszűnne. A hitelező számviteli elszámolási kötelezettségei függetlenek az adóssal szembeni, polgári jogi alapon érvényesített igényétől, s amennyiben a hitelező nem tesz kifejezetten hitelezői igényt visszavonó nyilatkozatot, a bíróság nem tekintheti úgy, hogy a hitelező az anyagi jogi igényéről lemondott volna.

Ha a hitelező a behajthatatlansági nyilatkozat kiadása iránti kérelemmel együtt visszavonja a hitelezői igényét, abban az esetben úgy kell tekinteni, mintha azt elő sem terjesztette volna, és a jogvesztő határidő leteltével az meg is szűnik. Következményeiben tehát ez az eset ugyanaz, mintha jogosultként jelentkezett volna.

Ha a hitelező nem vonja vissza a hitelezői igényét, a Kúria álláspontja szerint nem lehet a Számv.tv. rendelkezéseiből sem a jogerős végzésben kifejtett következtetésre jutni. A Számv.tv. 65. § (6)-(7) bekezdései – mely szerint a behajthatatlan követelést hitelezési veszteségként le kell írni – csupán azt jelentik, hogy a mérlegben a gazdálkodó szervezet vagyonaként e követeléseket nem lehet feltüntetni. Nem jelenti azonban ez azt, hogy a Számv.tv. szerint e követeléseket – amennyiben azok még léteznek - ne kellene/lehetne nyilvántartani.

A Számv.tv. 3. § (8) bekezdés 16. pontja határozza meg a mérlegen kívüli tétel fogalmát. „Mérlegen kívüli tétel: olyan, szerződés alapján fennálló mérlegen kívüli [függő vagy biztos (jövőbeni)] kötelezettség, illetve követelés, amely pénzeszköz vagy egyéb eszköz átadására, illetve átvételére vonatkozik, a mérleg fordulónapján már fennáll, de mérlegtételkénti szerepeltetése egy jövőbeni esemény bekövetkezésétől vagy a szerződés teljesítésétől függ.” Ebből következően tehát mérlegen kívüli tételként kell nyilvántartani – a Számv.tv. 160. § (5) bekezdése szerint a 0 számlaosztályban – azt az adóssal szembeni követelést, amelynek – a behajthatatlansági nyilatkozat miatt – értéke már nincs, ezért a mérlegben nem lehet nyilvántartani, de polgári jogilag az adóssal szemben még fennálló követelés, és elvileg – a felszámolási eljárás befejezéséig, vagy utólag egy háttérfelelőssel szembeni fellépés eredményeként – lehetséges annak kiegyenlítése. A Számv.tv. 90. § (3) bekezdés c) pontja szerint a hitelezőnek a saját beszámolója kiegészítő mellékletében be is kell mutatnia a mérlegen kívüli tételeket, ha bemutatásuk szükséges a vállalkozó pénzügyi helyzetének megítéléséhez.

Mindebből következően tehát önmagában az, hogy a hitelező mérlegében az adóssal szembeni követelést már nem lehet nyilvántartani – mert annak a behajthatatlansági nyilatkozatból következően nincs értéke – nem jelenti azt, hogy a hitelező a polgári jogi igényét az adóssal szemben elengedte volna, s azzal – mérlegen kívüli tételként – ne számolna.

A Kúria az Fpkf. VII.30.241/2012/2. számú döntésében kifejtett álláspontját az előzőekben írt indokolásra tekintettel továbbra is fenntartja.