Gfv. VII.30.340/2012/5. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

FELSZÁMOLÁS

tárgyszavak:

-    vitatott követelés
-    peresített követelés

Gfv. VII.30.340/2012/5

Végzés

A határozathozatal dátuma: 2013. január 17.

„A jelen felülvizsgálati eljárásban vizsgált jogerős határozat a Cstv. 46.§ (6) bekezdésén alapul, amely azt az eljárási rendet tartalmazza, hogy mit kell tennie a felszámolónak akkor, ha nem ismeri el a hitelező igényét (a jogalapját vagy összegszerűségét).
A Kúria álláspontja szerint azonban a hitelezői igények felszámolási eljárásban való minősítése során a Cstv.-nek nem csak ezt a rendelkezését, hanem a Cstv. 38.§ (2) bekezdésében foglaltakat is figyelembe kell venni, mely szerint a felszámolás kezdő időpontja előtt indult peres és nemperes eljárások a korábban eljáró bíróság előtt folytatódnak. A pénzkövetelés érvényesítése céljából a felszámolás kezdő időpontja előtt indított eljárás a hitelezőt nem mentesíti a 28. § (2) bekezdésének f) pontjában és a 46. § (7) bekezdésében foglalt kötelezettség teljesítése alól.

E rendelkezések összevetéséből megállapítható, hogy a felszámolási eljárásban az alábbi követeléseket kell a felszámolónak vitatottként nyilvántartásba vennie:
a)    Az adóssal szemben a felszámolás kezdő időpontját megelőzően megindított perben érvényesített olyan igényeket, amelyeket a felperes hitelezőként az adós felszámolási eljárásában bejelentett (Cstv. 38.§ (2) bekezdés). Ha emiatt minősül vitatottnak a követelés, azt a felszámolónak nem kell a felszámolási eljárást lefolytató bíróság elé terjesztenie elbírálásra (Cstv. 6.§ (3) bekezdése, Pp.130.§ (1) bekezdés d) pont).
b)    A felszámoló által vitatottá tett követeléseket, amelyek tehát a felszámolás kezdő időpontjában még nem voltak vitatottak, de azokat a felszámoló vitatottá minősíti és a Cstv. 46.§ (6) bekezdés szerint eljárva terjeszti a felszámolási eljárást lefolytató bíróság elé elbírálásra.
A Cstv. 46.§ (6) bekezdése értelmében, ha a felszámoló álláspontja szerint a hitelező igénye vitatott, és erről tájékoztatja a hitelezőt, ekkor még nem állnak fenn a bíróság elé terjesztés feltételei. A bíróság által elbírálandó vitatott követeléssé ugyanis akkor válik egy hitelezői igény, ha azt a felszámoló nem fogadja el, erről tájékoztatja a hitelezőt, de a hitelező ennek ellenére a követelését fenntartja, és a felek közötti egyeztetés eredménytelen.
Az előbbiekben részletezettekből következően tehát a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban levő peres eljárásban érvényesített hitelezői igények tekintetében a felszámoló - amennyiben a per folytatásáról dönt az összhitelezői érdekeket szem előtt tartva - nem köteles egyeztetést kezdeményezni a hitelezővel, az ilyen követelést eleve vitatott hitelezői igényként kell nyilvántartania a peres eljárás jogerős befejezéséig, majd a jogerős határozatnak megfelelően kell azt a kielégítési rangsorba besorolnia.”