Gfv. VII.30.355/2015/4. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS

FELSZÁMOLÁS

Tárgyszavak:
- a felszámolás alá került adós vagyonába nem tartozó vagyonelemek
- 4. § (3) bekezdés e)-g) pontba tartozó vagyon
- céltartalék
- közteher
- sui generis tulajdoni igény

Végzés

Gfv.VII.30.355/2015/4.

A határozat meghozatalának dátuma: 2016. április 19.

A felszámolási eljárás körébe tartozó vagyon fogalmát a Cstv. 4. § (1)-(5) bekezdése rendelkezései, valamint a Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja határozza meg. A Cstv. 4. § (3)-(5) bekezdése negatív meghatározást ad a felszámolási vagyon körére, amikor a gazdálkodó szervezet vagyonába nem tartozó egyes vagyonelemeket részletezi. Az adós gazdálkodó szervezet felszámolási vagyonába nem tartozó vagyonelemek két csoportra oszthatók. A Cstv. 4. § (3) bekezdés a-d) pontjai és a Cstv. 4. § (4) és (5) bekezdése azon vagyonelemeket tartalmazza, amelyek a felszámolási eljárást megelőzően az adós vagyonába tartozónak minősültek, azokon különböző jogszabályi rendelkezések alapján tulajdonosi jogokat, vagyonkezelői jogot, vagy más használatot biztosító jogot gyakorolt, illetve külön jogszabályok alapján a vagyonából meghatározott célra történő elkülönítési, illetve tartalékképzési kötelezettsége volt. Az ebbe a csoportba tartozó vagyonelemeket az adós felszámolási eljárásában a számviteli rendelkezések szerint elkülönült vagyonként történő kezelésük mellett fel kell tüntetni (a felszámolás számviteli feladatairól szóló 225/2000.(XII.19.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés, 8. § (3) bekezdés a) pont).Az adós felszámolási vagyonába nem tartozó ezen vagyonelemekhez fűz a Csődtörvény külön a vagyonnal kapcsolatos rendelkezési szabályokat [Cstv. 61. § (6) bekezdés], valamint ezzel összhangban, ezen vagyoncsoportra fogalmazza meg – ezen vagyontárgyak értékének erejéig – az állam helytállási kötelezettségét [Cstv. 62. § (1) bekezdés]. A felszámolási vagyonba nem tartozó másik vagyoni kört a Cstv. 4. § (3) bekezdés e), f), g) és h) pontjai tartalmazzák. Az itt felsorolt, az adós vagyonába a felszámolás kezdő időpontját megelőzően sem tartozó vagyonelemek esetén a külön jogszabályokban meghatározott jogosultakat megillető, elkülönült tulajdonjog, azzal a következménnyel jár, hogy a felszámolási eljárás tényétől függetlenül ezen, a felszámolási vagyonba nem tartozó vagyonelemeket ki kell adni. Ezen, az adós vagyonába a felszámolás kezdő időpontját megelőzően sem tartozó vagyonelemekre sem a vagyonnal kapcsolatos külön rendelkezési szabályok, sem az állam mögöttes helytállási felelősségének szabálya nem értelmezhető.

A Cstv. 4. § (3) bekezdésében foglalt, az adós gazdálkodó szervezet vagyonába nem tartozó vagyonelemeken belül a Cstv. 4. § (3) bekezdés e)-g) pontjaiban felsorolt vagyonelemek annyiban speciális jellegűek, hogy míg az egyéb pontokban konkrétan meghatározott vagyontárgyak képezik a felszámolási vagyonból jogszabály alapján kivett vagyonrészt, addig ezen pontokban a jogalkotó nem vagyontárgyakról rendelkezik, hanem pénzről, amely értékmérő, helyettesíthető dologként – jellegadó ismérvéből következően – ténylegesen nem lenne elkülöníthető az adós gazdálkodó szervezet vagyonába tartozó pénzeszköztől.

A Cstv. 4. § (3) bekezdés e)-g) pontjába tartozó igények általános jellemzője, hogy ezeknél az adós gazdálkodó szervezet a munkavállalójától, mint munkáltató von le meghatározott jogcímű összegeket: az e) pont alapján szakszervezeti, vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat, az f) pont alapján a külön jogszabályi rendelkezések szerinti közteher összegeket (a munkavállalót terhelő személyi jövedelemadó előleget, Egészségbiztosítási Alapot, Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulékot, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot), a g) pont alapján pedig gyermek-, vagy rokontartásdíjat, vagy egyéb, végrehajtás alá eső tartozást.

Megállapítható, hogy a Cstv. 4. § (3) bekezdés f) pontjában meghatározott, a munkavállaló munkabéréből a felszámolási eljárás kezdő időpontjában már levont, de még meg nem fizetett közteher ténylegesen a munkavállaló adó- és jövedelem terhe, amelyhez kapcsolódóan a jogszabályi előírások csupán a levonási, bevallási és továbbutalási kötelezettséget telepítették a munkáltatóra. A munkavállalót terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettség jogosultja az állami költségvetés. A megfizetett munkabér után a tényleges kifizetés arányában keletkezik adóelőleg-, valamint járulékfizetési kötelezettség a munkavállalónál. A munkáltató által benyújtott bevallás adatai így – az ellenkező bizonyításáig – azt igazolják, hogy az adós, mint munkáltató a tényleges bérkifizetés után fennálló, azzal arányos adóelőleget és járulékterheket a munkavállalótól levonta, ez pedig azt eredményezi, hogy az adósnak, mint munkáltatónak az állami költségvetés, mint jogosult felé befizetési kötelezettsége keletkezik, olyan vagyonelemet érintően, amely a külön jogszabályi rendelkezések alapján nem volt soha az adós vagyona, és a levonás teljesítése esetén sem tartozhat oda.

Az adóst, mint munkáltatót terhelő levonási és befizetési kötelezettség alapján a Cstv. 4. § (3) bekezdés f) pontjában meghatározott igény – a felszámolási vagyonba nem tartozó – olyan sui generis tulajdoni igény, amelynek érvényesítése – a jogszabály kifejezett rendelkezése alapján – kívül esik a Cstv. 38. § (3) bekezdésének kötelmi jellegű igényérvényesítési körén. A jogalkotó a Cstv. 4. § (3) bekezdés f) pontjában meghatározott szabályozással kívánta hangsúlyozni a felszámolás kezdő időpontjában már levont, de meg nem fizetett közteher tulajdoni igény jellegét és ebből fakadó kielégítési elsőbbségét, arra az esetre, ha az adós a felszámolás kezdő időpontjában pénzeszközzel rendelkezik.

A Kúria ezért nem osztotta a felülvizsgálati kérelemnek a Ptk. 5:40. §-ára alapított álláspontját. A „nemo plus iuris” alapelve alól [Ptk. 5:39. § (1) bekezdés] kivételt teremtő, a pénzre, valamint az értékpapírok átruházására vonatkozó Ptk.-beli szabályozáshoz képest – a felszámolás jogerős elrendelése okán – ugyanis a Csődtörvény, mint lex speciális kivételt teremt a Cstv. 4. § (3) bekezdés e), f), g) pontjába foglalt szabályozással. Ennek éppen az a lényege, hogy a jogalkotó – lehetőség szerint – ki kívánta zárni az ilyen, az adós gazdálkodó szervezet vezetője által jogellenesen visszatartott, nem az adós vagyonát képező pénzeszközöknek felszámolási vagyonná válását, egyben azt is, hogy az ilyen jellegű igény az adós felszámolási vagyonával szembeni kötelmi igénnyé alakuljon át, akkor, ha egyébként a felszámolás kezdő időpontjában az adósnak kimutatható pénzeszköze van. Más a helyzet, ha a felszámolás kezdő időpontjában van levont, de meg nem fizetett közteher, azonban az adós e mellett pénzeszköz vagyonnal nem rendelkezik. Ebben az esetben a jogosult sui generis tulajdoni igényét kártérítési jellegű kötelmi igény váltja fel, amely ez esetben hitelezői igényként, nyilvántartásba vételi díj fizetési kötelezettség mellett, a hitelezői igénybejelentésre nyitva álló határidőn belül érvényesíthető az adós egyéb felszámolási vagyonával szemben, a Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési rangsor szabályai alkalmazása mellett.

A Cstv. 4. § (3) bekezdés f) pontjában meghatározott sui generis tulajdoni igény – amennyiben az adósnak a felszámolás kezdő időpontjában van pénzeszköze – , olyan, a tulajdonjog védelmére vonatkozó szabályok szerinti speciális rei vindicatiós igény, amely egyébként más dolgokra vonatkozóan az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 115. § (3) bekezdésében, jelenleg a Ptk. 5:36. § (1) bekezdésében szabályozott.

A levont, de meg nem fizetett közteher iránti igény, mint speciális tulajdoni igény az adós vagyonába nem tartozó pénzösszeg kiadására irányul. Jellegénél fogva azonban az adósnak a felszámolás kezdő időpontjában ténylegesen meglévő pénzeszköz vagyonával szemben érvényesíthető, amennyiben a számviteli szabályok szerint az adós vagyonába ténylegesen tartozó pénzeszköztől való számviteli elkülönítésére nincs mód.

A Cstv. 26. § (5) bekezdésének 2014. április 1. napjától hatályos szabályozása az adós vagyona terhére írta elő a céltartalék-képzési kötelezettséget, annak céljából, hogy a felszámolás alá került cég vagyonából az eljárás minimális bonyolításához szükséges forrásokat megteremtse. A levont, de meg nem fizetett közteher tulajdoni igény minőségéből következik, hogy a Cstv. 4. § (3) bekezdés f) pontjának, valamint a Cstv. 26. § (5) bekezdésének egymással konkuráló rendelkezései értelmezése során – amennyiben egyéb adatokból a felszámolás kezdő időpontjában fennálló pénzeszköz pontosabb forrása nem határozható meg, de megállapítható, hogy az adós a munkavállalókat terhelő adóelőleg- és járulék bevallási és levonási kötelezettségei közül a bevallási kötelezettségét a munkabér fizetési kötelezettsége teljesítéséhez kapcsolódóan teljesítette –, úgy az adós pénzeszközének terhére a bevallott, de meg nem fizetett járulék-, illetve adóelőleg összegét az adós vagyonába nem tartozó vagyonelemként kell minősíteni. A jogalkotó ugyanis a Cstv. 26. § (5) bekezdése beiktatásával a céltartalék- képzési kötelezettséget –  szándéka helyes értelmezésével – nem terjesztette ki az adós vagyonába nem tartozó olyan levont, de a jogosultak részére tovább nem fizetett pénzeszközökre, amelyek felett az adósnak tulajdonjoga és annak részét képező rendelkezési joga a külön jogszabályok szerint soha nem volt és jogszerű magatartás mellett nem is lehet.

A Cstv. 26. § (5) bekezdése szerinti céltartalék csak az adós felszámolási vagyonába tartozó pénzeszköz terhére képezhető. Ebből következik, hogy a felszámoló bizonyítási terhe a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján annak bizonyítása, hogy az eljárás kezdő időpontjában meglévő pénzeszköz az általa állított részben, vagy egészben az adós vagyonába tartozik, amelynek a terhére a Cstv. 26. § (5) bekezdése szerint a céltartalék-képzésre kerülhet.

A sui generis tulajdoni igény forrása a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, ténylegesen átadott pénzeszköz, megtérülésének mértéke ehhez igazodik. A bizonyíthatóan ilyen forrásból származó pénzeszköz más hitelező követelésének kiegyenlítésére nem szolgálhat, a levont, de meg nem fizetett közteher igény ilyen okból elsőbbséget élvez a Cstv. 57. § (1) bekezdésébe tartozó hitelezői igényekkel, illetve a Cstv. 49/D. §-a szerint rangsorolt zálogjoggal, vagy végrehajtási joggal biztosított követelésekkel és az adós felszámolási vagyonával szemben érvényesíthető felszámolási költségigényekkel szemben.

A felszámolás kezdő időpontja előtt levont, de meg nem fizetett közteher az adós vagyonába nem tartozó olyan vagyonelem, amelyre a Cstv. 62. § (1) bekezdése alapján az állam mögöttes helytállási felelőssége – a már részletezettek szerint – nem áll fenn.