Gfv. X.30.127/2012/9. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

CSŐD

tárgyszavak:

- kifogás a hitelezői igény besorolása ellen
- külön fellebbezés

végzés

Gfv. X.30.127/2012/9. szám

A határozathozatal dátuma: 2012. május 31.

„A Kúriának elsőként abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy van-e fellebbezési lehetőség a Cstv. 12.§ (5) bekezdésében meghatározott végzés ellen, azaz a jogszabálynak az a kifejezése, mely szerint „külön fellebbezésnek nincs helye” a végzés ellen, jelenti-e azt egyben, hogy az eljárást befejező határozat elleni fellebbezésben az elsőfokú bíróság határozata támadható.

A Legfelsőbb Bíróság 2011. szeptember 30-án kelt Gfv. X.30.126/2011/6. számú végzésében – ahogy arra a másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott – már állást foglalt ebben a kérdésben. A Kúria fenntartja az ott kifejtett álláspontját, mely szerint a kifogások elbírálásával kapcsolatban a jogszabályban található rendelkezéssel a jogalkotó nem elzárta a fellebbezési jogot, hanem csak – a  csődeljárás jellege miatt – a külön fellebbezési jogot zárta ki az adott határozat ellen. (Amennyiben ugyanis lehetőséget biztosított volna a fellebbezésekre, úgy a folyamatban levő másodfokú eljárások miatt az egyezségi tárgyaláson nem lehetett volna megállapítani, hogy kik rendelkeznek szavazati joggal.)

Az adós állítása szerint ez a jogi álláspont csak a Cstv. 15.§ (3) bekezdésében meghatározott, a vagyonfelügyelő jogszabálysértő, vagy jogos érdeket sértő tevékenysége vagy mulasztása ellen benyújtott kifogást elbíráló végzésre vonatkozhat, a Cstv. 12.§ (5) bekezdésében szabályozott kifogást elbíráló elsőfokú végzés nem tartozik ebbe a körbe. A Cstv. 12.§ (5) bekezdésében szabályozott eljárásban ugyanis a bíróság nem érdemben bírálja el a hitelező követelésének megalapozottságát, jogszerűségét, hanem csak abban a kérdésben dönt, hogy van-e szavazati joga a hitelezőnek, vagy pedig a vagyonfelügyelő álláspontja szerint ez a hitelezői igény vitatott és más bírósági eljárásban kell az ügy érdemében határozni.

A Kúria az adósnak ezzel a jogi álláspontjával nem ért egyet az alábbi indokok miatt:

A Cstv. 12.§ (5) bekezdésének és 15.§ (3) bekezdésének a rendelkezéseit összevetve a Cstv. 51.§-ának a szabályaival, az állapítható meg, hogy míg a felszámolási eljárásban a jogalkotó valamennyi – a hitelezői igények nyilvántartásba vétele miatti, és a felszámoló egyéb jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása miatti – esetben ugyanazokat a rendelkezéseket írja elő (Cstv. 51.§), addig a csődeljárásban ezt kettéválasztotta: (a) a szavazatok számításához szükséges csoport-besorolással kapcsolatos rendelkezésekre külön szabályokat alkotott a Cstv. 12.§ (5) bekezdésben (kétszer kell tájékoztatni az adóst és a hitelezőt a vagyonfelügyelő álláspontjáról akkor, ha az adós vagy a hitelező észrevételt tesz, és csak a második tájékoztatás után van lehetőség kifogás előterjesztésére); (b) míg az egyéb jogszabálysértő vagy jogos érdeket sértő tevékenység vagy mulasztás miatt a Cstv. 15.§ (3) bekezdése tartalmaz általános szabályokat.

Az eljárás kimenetele szempontjából nem mindegy sem az adósnak, sem a hitelezőnek, hogy a hitelező igényét a Cstv. 12.§ (2) bekezdés b) pontjának melyik alpontjába sorolják, ezen felül azonban a jogalkotó a felszámolási eljárásokban kialakult kifogás-vitatott hitelezői igény megkülönböztetést félretéve, a kifogás körébe utalta - bizonyos mértékig - a vitatott hitelezői igények elbírálását is. A bíróságnak ugyanis joga van arra, hogy a Cstv. 12.§ (5) bekezdése alapján a vagyonfelügyelő által vitatott követelést elbírálja és kötelezze a vagyonfelügyelőt arra, hogy azt nem vitatottként nyilvántartásba vegye. Ugyanakkor joga van arra is, hogy a vagyonfelügyelő álláspontja elleni kifogás elutasításával úgy rendelkezzen, a vagyonfelügyelő továbbra is vitatottként tartsa nyilván a hitelező igényét, amennyiben  igazolja, hogy a bejelentett követelés vitatása miatt pert indított az adós ellen.

A Cstv. 15.§ (3) bekezdése alapján a hitelező jogosult kifogást előterjeszteni a vagyonfelügyelő tevékenysége ellen arra hivatkozással, hogy egy másik hitelező igényét elfogadta, vagy azt a Cstv. 12.§ (2) bekezdésben szabályozott valamelyik csoportba besorolta. Az ilyen tárgyú kifogások alapján indult eljárásban hozott elsőfokú határozatok az eljárást befejező határozat elleni fellebbezésben támadhatók. Ezek a végzések is a hitelezői igények besorolásával kapcsolatosak, következményükben ugyanazt eredményezhetik, mint a Cstv. 12.§ (5) bekezdésében található kifogás tekintetében hozott végzés.

A fent kifejtett indokok miatt a Kúria álláspontja az, hogy a Cstv. 12.§ (5) bekezdésében szabályozott kifogás, bár az eljárásra speciális rendelkezéseket is tartalmaz, mégis a Cstv. 15.§ (3) bekezdésében található kifogás egy esetének tekintendő. A Cstv. 15.§ (3) bekezdése tartalmazza tehát az általános szabályokat, melyhez képest a besorolással kapcsolatos kifogás különös szabályai a 12.§ (5) bekezdésében találhatók.

Mindebből következően a másodfokú bíróság a fellebbezés keretei között jogszerűen vizsgálhatja felül az eljárást befejező végzés ellen benyújtott fellebbezés alapján a külön fellebbezéssel nem támadható, a Cstv. 12.§ (5) bekezdése szerinti kifogást elbíráló végzést.

Megjegyzi a Kúria, hogy az adós által hivatkozott észrevételezési, kifogás előterjesztési, perlési jog és az adóst terhelő tartalékképzési kötelezettség nem biztosítanak valódi jogvédelmet a vitatott követeléssel rendelkezőként besorolt hitelező számára. A szavazatok kiszámításának ugyanis – mint ahogyan arra a Kúria az előzőekben utalt – nagy jelentősége van abban, hogy milyen arányú kielégítésben állapodnak meg az adós és a szavazati joggal rendelkező hitelezők. A vitatott követeléssel rendelkező hitelező perlési jogának eredményeként született ítéletben megállapított összegnek is csak a nem vitatott követeléssel rendelkező hitelezők által megkötött egyezségben meghatározott százalékára kell az adósnak tartalékot képeznie. Az egyezség kialakításában való részvételtől történő elzárás tehát azt jelenti a hitelező számára, hogy az előnytelen egyezség miatt kielégítésének jelentős részétől eshet el.

A felülvizsgálati kérelem alapján eldöntendő következő jogkérdés, hogy az elsőfokú bíróság a B. L. Zrt. kifogásának elbírálása tárgyában hozott-e olyan érdemi végzést, amely a hitelező – elsőfokú eljárást befejező végzés elleni - fellebbezése alapján a másodfokú bíróság által felülvizsgálható volt. A Pp. 233.§ (1) bekezdése értelmében ugyanis az elsőfokú bíróság határozata ellen van helye fellebbezésnek, amelyből az is következik, hogy ha egy jogvitát az elsőfokú bíróság érdemben nem bírál el, annak tárgyában nem hoz határozatot, az a másodfokú bíróság által elsőként nem bírálható el.

A jelen ügy tényállása szerint a Cstv. 12.§ (5) bekezdésben leírt speciális eljárás lefolytatása nem történt meg. A hitelező a követelése vitatottként történt nyilvántartásba vételéről szóló vagyonfelügyelői értesítése után arra vonatkozóan nem észrevételt terjesztett elő a vagyonfelügyelőhöz, hogy arról a vagyonfelügyelő dönteni tudjon – melynek megtörténte után a sérelmes döntés ellen a hitelező kifogást nyújthatott volna be a bírósághoz -, hanem azonnal kifogást terjesztett elő a bíróságnál. Ezt a bíróság – idő előttiségre hivatkozással – azért utasította el, mert a hitelező nem járt el a Cstv. 12.§ (5) bekezdésében meghatározott eljárási rend szerint.

A hitelező állította, hogy a továbbiakban kifogás benyújtására azért nem volt lehetősége, mert a vagyonfelügyelő nem tett eleget kötelezettségének, és nem válaszolt az észrevételnek minősülő kifogására. A hitelezőnek ez az érvelése azonban nem helytálló, mert bár észlelte, hogy az észrevételét a vagyonfelügyelő nem bírálta el, emiatt – tehát a vagyonfelügyelő jogszabálysértő mulasztása miatt – nem nyújtott be újabb kifogást, most már a Cstv. 15.§ (3) bekezdése alapján. A hitelező tehát nem próbálta meg „kikényszeríteni” az észrevétel vagyonfelügyelő által történő elbírálását, holott csak annak reá nézve kedvezőtlen eredménye miatt nyújthatott volna be kifogást az elsőfokú bíróságnál, s ez alapján bírálhatta volna el a kifogását az elsőfokú bíróság érdemben.

Mindezekre tekintettel az adós helytállóan állította azt, hogy a hitelező kifogása tárgyában az elsőfokú bíróság nem hozott érdemi végzést. Az elsőfokú bíróság által a kifogást „idő előttiség” miatt elutasító végzésre hivatkozással előterjesztett fellebbezés alapján a kifogás érdemi elbírálására a másodfokú eljárásban nem kerülhetett volna sor. Az elsőfokú bíróság sem volt abban a helyzetben, hogy a kifogás tekintetében érdemi döntést hozzon, így nem volt jogi lehetőség arra sem, hogy az elsőfokú bíróság végzésének felülbírálatára kerülhessen sor, mert nem volt ilyen határozat.

Figyelemmel arra, hogy a csődeljárást megszüntető másodfokú végzés jogerőre emelkedését követően az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárást megindította, a Kúria a jelen ügyben hozott végzését megküldi a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak annak érdekében, hogy

- a felszámolási eljárást meg tudja szüntetni (és erről a bejelentkezett hitelezőket tájékoztatni tudja, valamint a közleményt a Cégközlönyben közzé tudja tenni);

- a felszámoló bejelentése alapján meg tudja állapítania a felszámolási költségeket és a felszámoló díját, valamint annak megfizetéséről dönteni tudjon;

- rendelkezhessen arról, hogy a felszámolási eljárás megszüntetését megelőzően beállt joghatások, így különösen a felszámoló által kötött jogügyletek alapján fennálló jogok és kötelezettségek fennmaradnak, azok az adóst jogosítják, illetve kötelezik.”