Kúria
1/2022. Büntető-polgári jogegységi határozat
a lefoglalással összefüggő közjogi-magánjogi igény érvényesítéséről
A Kúria összevont Büntető és Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Jogegységi Tanácsa a legfőbb ügyész indítványa alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő
jogegységi határozatot:
1. A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet 89. § (1) és (2) bekezdésében szabályozott kamatfizetési igény kizárólag a büntető eljárásban érvényesíthető. Amennyiben az érintett szerint a büntetőeljárásban – a lefoglalással összefüggésben – jogellenesen jártak el vele szemben, a polgári ügyben emiatt érvényesített igény – a kamatigényt is ideértve – jogalapja a közhatalom gyakorlásával (államigazgatási jogkörben) okozott kár.
2. A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet 89. §-a alkalmazásában lefoglalásnak minősül a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott lefoglalás és minden olyan vagyon elleni kényszerintézkedés, amelynek végrehajtására a büntetőeljárásról szóló törvény kifejezett rendelkezése értelmében a lefoglalás szabályait kell alkalmazni.
Indokolás
I.
[1] A legfőbb ügyész (a továbbiakban: indítványozó) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 33. § (1) bekezdés c) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta abban a kérdésben, hogy a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 89. § (1) és (2) bekezdésére alapított kamatigény a büntetőeljárásban vagy polgári eljárásban is érvényesíthető-e.
Az indítványozó a Jogegységi Tanács állásfoglalását kérte abban a kérdésben is, hogy a Rendelet alkalmazása körében van-e helye a lefoglalásra rendelt szabályok kiterjesztő értelmezésével azokat a zár alá vételre is vonatkoztatni.
II.
[2] 1. Az indítványozó javaslata az első kérdésben – a Kúria Pfv.21.047/2020/18. számú határozatában kifejtett jogértelmezéssel szemben – annak kimondására irányult, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) felhatalmazása alapján kiadott Rendelet 89. §-ában meghatározott kamatfizetési igény csak a büntetőeljárási törvény hatálya alá tartozó eljárásban érvényesíthető. Amennyiben az érintett úgy véli, hogy a büntetőeljárás során vele szemben jogellenesen jártak el, mert nem rendelkeztek a hatóság kamatfizetési kötelezettségéről, az emiatt felmerült igényét polgári perben érvényesítheti a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) alapján, közhatalom gyakorlásával okozott kárként. A polgári perben a bíróság – egyebek mellett – az alperes(ek) felróható magatartását is vizsgálja, míg az objektív feltételeket meghatározó Rendelet szerinti kamatfizetésről kizárólag a büntetőeljárásban hozható döntés. A büntetőeljárás egyes szakaszaiban a lefoglalás megszüntetéséről szóló határozat esetén hozott döntési hatáskör nem vonható el a büntetőeljárásban eljáró hatóságtól, ügyészségtől, bíróságtól.
[3] 2. Az indítványozó előadása szerint nem egységes a polgári perekben eljáró bíróságok gyakorlata a Rendelet 89. § (1) és (2) bekezdése alapján érvényesített kamatigény tárgyában: a Kúria és a felsőbíróságok álláspontja szerint – a Rendelet 89. §-ára alapítva polgári perben érvényesíthető ez az igény (Kúria Pfv.21.047/2020/18.). A Kúria – bár a határozatában erre külön nem tért ki, és már az alperesek sem hivatkoztak a felülvizsgálati ellenkérelmükben az elsőfokú eljárásban előadott pergátló kifogásra – egyetértett az első- és másodfokú bírósággal abban, hogy a pergátló akadály, az eljárás hivatalbóli megszüntetésének feltétele {2016. évi CXXX. törvény [a továbbiakban: Pp.] 405. § (1) bekezdés, Pp. 379. §, Pp. 240. § (1) bekezdés a) pont, Pp. 176. § (1) bekezdés b) pont} nem állapítható meg, a polgári perekben eljáró bíróságnak van hatásköre a jogvita elbírálására. Van olyan polgári perben hozott bírósági határozat, amely kifejezetten utal is arra, hogy a kereseti követelések kamatfizetésre vonatkozó része ténylegesen nem a megjelölt jogcímeken (államigazgatási, közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése, illetve pontos megjelölés hiányában tartalommal nem bíró „tartozás megfizetése”) alapul, annak tényleges jogcímét ugyanis a lefoglalás során követendő eljárásra vonatkozó külön jogszabály (a Rendelet) adja meg (Győri Törvényszék P.20.340/2013/46., Győri Ítélőtábla Pf.20.074/2014/4.). A polgári perekben eljáró bíróságok ezekben az ügyekben a felperesek kamatkövetelését a Rendelet, és nem a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi III. törvényben (a továbbiakban: régi Ptk.) vagy a Ptk.-ban szabályozott államigazgatási jogkörben okozott kár (közhatalom gyakorlásával okozott kár) alapján bírálták el (Tolna Megyei Bíróság P.20.571/2008/38.). Más polgári ügyben a kamatkövetelés iránti igényt a régi Ptk. 339. §-a és 349. §-a alapján államigazgatási (bírósági) jogkörben okozott kár jogcímén vizsgálták és kártérítésként ítélték meg (Győri Ítélőtábla Pf.20.019/2020/7., Budapest Környéki Törvényszék P.20.070/2018/31.). Olyan bírósági határozat is olvasható, amely szerint a Rendelet 89. §-ára hivatkozással érvényesített kamat elbírálására a polgári perekben eljáró bíróságnak nincs hatásköre. A felek közti jogviszony büntetőeljárás során történt kényszerintézkedéssel keletkezett, az alperesek közhatalmi jogkörben és nem mint magánjogi szereplők jártak el, ezért a bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 157. § a) pontja alapján, utalva a régi Pp. 130. (1) bekezdés b) pontjára, a pert megszüntette (Szentendrei Járásbíróság P.20.070/2018/20.).
Ezekben az ügyekben a bíróságok a régi Pp. alapján jártak el, amelynek a szabályai – szemben a Pp. jogcímhez kötött szigorú rendelkezéseivel (Pp. 342. §) – teret engedtek a keresetben megjelölt jogcímtől eltérő elbírálásnak.
III.
[4] Az indítványozó a második kérdésben annak elfogadását javasolta, hogy – a Kúria Pfv.21.047/2020/18. számú határozatában írt jogértelmezéssel szemben – nem vonható azonos fogalmi körbe a lefoglalás, a biztosítási intézkedés és a zár alá vétel.
[5] Arra is hivatkozott, hogy a bűnügyi zárlat nem a büntetőeljárásról szóló törvények szerinti kényszerintézkedés, az sem a régi Be., sem a 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) szabályai alapján nem tekinthető kényszerintézkedésnek. A bűnügyi zárlatot a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) tartalmazta, azt a Vht. 2020. január 1-jétől hatálytalan, de az adott büntetőeljárás idején hatályában volt 202-204. §-ai szabályozták, amely ugyan a régi Be. alapján elrendelt zár alá vételhez kapcsolódott, de azzal nem azonos, a bűnügyi zárlat a zár alá vétel elvégzésére vonatkozó különleges végrehajtási eljárás.
[6] Az indítványban kifejtett álláspont szerint nem lehet megállapítani, hogy a Rendelet a lefoglalást nem a régi Be. (Be.) szerinti tartalommal használná, hanem abba bele értené a biztosítás intézkedést és a zár alá vételt is, amelyek a rendelkezési jog elvonását eredményezik. A régi Be. VIII. Fejezete a kényszerintézkedések között egymástól határozottan elkülönülten, eltérő tartalommal, céllal, önálló kényszerintézkedésként szabályozta a lefoglalást, a zár alá vételt és a biztosítási intézkedést. Megjegyezte, hogy a Be. hatályos szabályai a Nyolcadik Részben – a jogegységi indítvány érdemét tekintve – azonos szabályokat tartalmaznak [Be. 308. § (1) bekezdés, Be. 324. § (1) és (3) bekezdés].
[7] Az indítványozó hangsúlyozta, hogy a Rendelet hatályos szövege használja a lefoglalás fogalom mellett a zár alá vétel kifejezést, a 40. § (1) bekezdés c) pontjában a dolog lefoglalása mellett említi, attól nyilvánvalóan eltérő jogintézményként, ami a fogalomhasználat közti szándékos különbségtételre utal. Emellett a Rendelet 67. § (5) bekezdés a) pontja is önállóan használja a zár alá vétel kifejezést. Érvelése szerint a jogszabály ugyanazt a kifejezést nem alkalmazhatja eltérő tartalommal. Erre figyelemmel, ha a Rendelet egyes rendelkezéseiben a lefoglalás és a zár alá vétel egymástól két eltérő fogalom, úgy a Rendelet tekintetében más esetekben, más időállapotokban sem jelentheti egyik kifejezés mindkét kényszerintézkedést.
[8] Az indítványozó kitért arra is, hogy a hatályos szabályozás nem teljesen egyezik meg a korábbival abban a tekintetben, hogy a Be. 328. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a polgári jogi igény biztosítására elrendelt zár alá vétel tárgya ingó dolog, és a dolog megőrzése érdekében az szükséges, az (1) bekezdésben meghatározott intézkedés mellett a zár alá vételt elrendelő bíróság, ügyészség, illetve nyomozó hatóság a dolgot birtokba veheti. Az így zár alá vett dolog birtokba vételére a lefoglalás végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. Ebből azonban szerinte nem vonható le az a következtetés, hogy a Rendelet többi szabálya, így a 89. §-a is alkalmazandó lenne az őrzés miatt birtokba vett dolog esetében.
[9] Az indítvány szerint a Rendelet emellett nem tartalmaz olyan értelmező rendelkezést, hogy alkalmazása körében lefoglalás alatt a biztosítás intézkedést és a zár alá vételt is érteni kell, azt a polgári perben eljáró bíróság nem töltheti meg ellentétes, kiterjesztő értelmezéssel, arra figyelemmel is, hogy a törvény felhatalmazása alapján kiadott alacsonyabb szintű jogszabály ellentétes értelmezése egyebekben sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XIX. törvény, illetve a 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) elveit is.
IV.
[10] A Jogegységi Tanács az indítványban meghatározott első kérdéssel kapcsolatban (eljáró bírósági fórum meghatározása) a következő szempontok vizsgálata alapján alakította ki az álláspontját:
[11] 1. A bírósági fórumrendszer meghatározásának kiemelt jelentősége van. A Pp. 176. § (1) bekezdés b) pontja értelmében ugyanis a bíróság – hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve – a keresetlevelet visszautasítja, ha az igény elbírálása más hatóság – ideértve a büntető vagy szabálysértési ügyben eljáró bíróságot is – hatáskörébe tartozik vagy polgári nemperes bírósági eljárásban érvényesíthető. A pergátló (visszautasítási) ok fennállását a bíróság hivatalból veszi figyelembe és vonja le a jogkövetkezményét, a keresetlevél visszautasítását. A Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja értelmében pedig a bíróság az eljárást – annak bármely szakaszában – hivatalból megszünteti, ha a keresetlevelet már a 176. § (1) bekezdés b) pontja alapján vissza kellett volna utasítani.
[12] 2. Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) 25. cikk (2) bekezdése értelmében a bíróság dönt büntetőügyben, magánjogi jogvitában, a közigazgatási határozatok törvényességéről, az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról és törvényben meghatározott egyéb ügyben.
Azt, hogy az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdésében meghatározott büntetőügyben, magánjogi jogvitában melyik a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság, az adott ügyben alkalmazandó perrendi szabályok (Pp., Be.) határozzák meg.
[13] A Pp. 1. § (1) bekezdése szerint e törvényt kell alkalmazni a bíróság eljárására, ha jogszabály biztosítja a bírói utat és törvény nem rendeli eltérő szabályok alkalmazását.
A Pp. 1. § (1) bekezdése a tárgyi hatálya meghatározásánál nem nevesíti azoknak a jogvitáknak a típusait, amelyekre alkalmazni kell. Ennek az az indoka, hogy a bíróság előtti igényérvényesítési jogosultság nem a perjog szabályaiból következik, hanem egyfelől alkotmányos megalapozottságú, másfelől az anyagi jog szabályaiból vezethető le (a polgári perrendtartásról szóló T-11900. számú törvényjavaslat indokolása), a perrendtartás – erre tekintettel – mellőzi a hatálya alá tartozó jogviták tartalmi körülírását.
[14] A magánjogi igényt érvényesítő félnek a keresetlevélben kell megjelölnie többek között az érvényesíteni kívánt jogot, a jogalap megjelölése útján [Pp. 170. § (2) bekezdés b) pont]. A polgári perekben eljáró bíróság ez alapján tudja megállapítani, hogy van-e hatásköre a jogvita elbírálására, a fél magánjogi igényt érvényesít-e. A polgári perrendtartás ezzel összhangban határozza meg a jogalap fogalmát: az az anyagi jogi jogszabályi rendelkezés, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztására feljogosít [Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pont], a bíróság ezt figyelembe véve állapítja meg a hatáskörét, azt, hogy magánjogi jogvitában jár-e el.
[15] 3. A Ptk. hatálya alá tartozó jogviszonyokkal kapcsolatos jogvitákban a bírósághoz fordulás jogát, a bírói út igénybevételének lehetőségét általános jelleggel a Ptk. 1:6. §-a biztosítja: az e törvényben biztosított jogok érvényesítése – ha törvény eltérően nem rendelkezik – bírói útra tartozik.
[16] A Ptk. 1:1. §-a azonban azt is kimondja, hogy a Ptk.-n alapuló igényérvényesítési jogosultság nem korlátlan, a Ptk. ugyanis a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait. A Ptk. 1:1. §-a tehát a személyi és a tárgyi hatály határát a magánjog – Szladits Károly kifejezésével – „irányító eszméjével”, a mellérendeltség és egyenjogúság elvének a kimondásával határozza meg. Ebből a rendelkezésből viszont az a következtetés vonható le, hogy azok a jogviszonyok, amelyekben a felek nem a mellérendeltséggel és az egyenjogúsággal jellemezhető kapcsolatban, hanem más viszonyban (pl. közhatalmi, közigazgatási jogviszonyban) állnak egymással, nem magánjogi viszonyok.
[17] 4. A Legfelsőbb Bíróság a bűnjelként lefoglalt dolgok őrzéséről szóló 4/2006. PJE határozatában már megállapította, hogy a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság a büntetőeljárás során bűnjelként lefoglalt dolgot közhatalmi tevékenysége részeként őrzi, kezeli, illetve gondoskodik őrzéséről, kezeléséről. Az ennek során bekövetkezett kárért – szerződésen kívüli károkozóként – a régi Ptk. 349. §-a alapján állhat fenn a felelőssége. A jogegységi határozat indokolása szerint a hatósági letétből következő őrzési, kezelési tevékenység, illetve a hatóságnak az erről való gondoskodása szorosan és el nem választható módon kapcsolódik a hatóság közhatalmi döntéséhez, a lefoglaláshoz. A kárfelelősség szempontjából is azonos és egységes a jogi megítélésük.
[18] A Rendelet 89. § (1) bekezdése értelmében készpénz lefoglalása esetében a hatóság a jogosult részére csak abban az esetben fizet kamatot, ha a lefoglalás megszüntetésekor azt a jogosultnak visszaadni rendeli. A Rendelet 89. § (2) bekezdése ehhez a közhatalmi döntéshez kapcsolódóan meghatározza a kamatfizetési kötelezettség mértékét és a megfizetésének feltételeit, azonban nem utal a Ptk. kamatra vonatkozó rendelkezéseinek az alkalmazására. A Jogegységi Tanács álláspontja szerint ebből az következik, hogy a Rendelet 89. §-ában meghatározott kamatigényről való döntési kötelezettség a nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság közhatalmi tevékenységéhez kapcsolódik, arról – amennyiben fennállnak a feltételei – a lefoglalás megszüntetésekor e szerveknek kell rendelkezniük. A régi Be. és a Rendelet ezért nem tartalmaz a kamat érvényesítése körében utalást a polgári pereket intéző bíróság eljárására, eltérően más, a büntetőeljáráshoz kapcsolódóan felmerülő igény érvényesítésétől [pl. régi Be. 155. § (6) és (7) bekezdés, régi Be. 584. § (2) bekezdés].
[19] 5. Az Alaptörvény 28. cikke alapján a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik és ennek során azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Az Alaptörvény 28. cikkében megkövetelt vélelem szerint a bíróságoknak a jogértelmezés során tehát azt kell feltételezniük, hogy a jogszabályok előírásai a józan észnek megfelelő célt szolgálnak. A Jogegységi Tanácsnak a fenti szempontokat értékelve az az álláspontja, hogy az a bírói jogértelmezés, amely szerint a nyomozó hatóság (ügyészség, bíróság) a Rendelet 89. §-án alapuló kamatfizetési kötelezettséggel magánjogi, nem közhatalmi jellegű igényt teljesít – mivel a kamatfizetési kötelezettség csak magánjogi viszonyban keletkezhet – ellentmond az észszerűség és a józan ész alaptörvényi követelményének.
[20] A büntetőeljárásban a hatóság (ügyészség, bíróság) által végzett egyes eljárási cselekményekhez köthető kamatfizetési kötelezettségről való döntés (így a Rendelet 89. §-a szerinti, vagy a Be. 856. § (1) bekezdésében meghatározott visszatérítés) elmulasztása e szervek közhatalmi tevékenységét (mulasztását), nem „változtatja át” magánjogi jogviszonnyá amiatt, hogy a Ptk. is rendelkezik a kamatfizetési kötelezettségről.
[21] A Pp. 1. § (2) bekezdéséből nem vezethető le olyan tartalmú kiterjesztő értelmezés, hogy a perrendtartás arra jogosítja fel a polgári perekben eljáró bíróságot, hogy a büntetőeljárási jogszabályok alapján eljáró nyomozó hatóság, ügyészség, büntetőbíróság feladatába tartozó eljárási cselekményt helyettük elvégezze (elvonja a hatáskört) és helyettük döntsön erről. Ez a jogértelmezés a Pp. preambulumában a magánjogi igények érvényesítése tekintetében az anyagi jogok hatékony érvényre juttatására adott felhatalmazásból nem vezethető le. Egyetlen eljárásjogi rendelkezés értelmezése és alkalmazása sem lehet ugyanis öncélú.
A Ptk. hatálya alá a közhatalom gyakorlása és a hatósági feladatok ellátása során történő károkozás tartozik, amely a Ptk. 6:548-549. §-ai alapján többek között akkor is érvényesíthető, ha azt a közhatalom gyakorlásának az elmulasztásával okozták (a Rendelet 89. §-a szerinti kamatigényről való döntés elmulasztása ide tartozik).
V.
[22] A második kérdés eldöntése érdekében szükséges volt meghatározni a Rendelet 89. §-a alkalmazásában a lefoglalás fogalma alá tartozó kényszerintézkedéseket.
[23] 1. A régi Be. – legutolsó, 2018. június 30. napján fennálló időállapota szerint hatályos – VIII. Fejezetében szabályozza a kényszerintézkedéseket. A VIII. Fejezet a VII. Címben a házkutatással és a motozással együtt tartalmazza a lefoglalás szabályait, míg a IX. Cím 2013. december 31-éig a zár alá vételt és a biztosítási intézkedést, majd 2014. január 1-jétől a zár alá vételt szabályozza. 2014. január 1. napjától a biztosítási intézkedés jogintézménye megszűnt, az tartalmilag beépült a zár alá vétel szabályaiba, mint a nyomozó hatóság és az ügyész által elrendelt zár alá vétel. A 2014. január 1-jét megelőző szabályozás alapján zár alá vételt kizárólag a bíróság rendelhetett el, a zár alá vétel elrendelése érdekében volt lehetőség biztosítási intézkedés elrendelésére, amelyet az ügyész, illetve a nyomozó hatóság alkalmazhatott. 2014. január 1. napjától a biztosítási intézkedésnek megfelelő intézkedések a nyomozó hatóság és az ügyész által elrendelt zár alá vétel fogalma alá tartoznak.
[24] A régi Be. 151. § (1) bekezdése 2018. június 30. napján fennálló időállapota szerint a lefoglalás a bizonyítás érdekében vagy az elkobzás, illetőleg a vagyonelkobzás biztosítására a dolog birtokának elvonása a birtokos rendelkezése alól.
A törvény 2013. december 31. napjáig hatályos szövege szerinti 151. § (1) bekezdése értelmében lefoglalás a bizonyítás érdekében vagy az elkobzás, illetőleg a vagyonelkobzás biztosítására a dolognak a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság általi őrzésbe vétele vagy megőrzésének más módon történő biztosítása. A 154. § (2) bekezdése értelmében a 2013. december 31. napjáig hatályos rendelkezés szerint lefoglalható – egyebek mellett – a dolog, amely a) bizonyítási eszköz, b) a törvény értelmében elkobozható, vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el.
[25] A régi Be. 2013. december 31. napján hatályos 155. § (1) bekezdése szerint a lefoglalást a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megszünteti, ha arra az eljárás érdekében már nincs szükség; a lefoglalást meg kell szüntetni, ha a nyomozást megszüntették, illetve annak határideje lejárt. A lefoglalás megszüntetése helyett más, jogszabályban meghatározott módon kell eljárni, ha a lefoglalt dolog birtoklása jogszabályba ütközik. A bíróság által elrendelt lefoglalást a vádirat benyújtásáig az ügyész is megszüntetheti.
[26] A lefoglalás megszüntetése esetén 2015. június 30. napjáig, ha a lefoglalt dolgot előzetesen értékesítették és helyébe annak pénzben kifejezhető értéke lépett, a kamatfizetési kötelezettséget maga a büntetőeljárási törvény tartalmazta, és a jogosultnak csak az ezt meghaladó igényének érvényesítését utalta a törvény a polgári jog szabályai szerinti útra. Ehhez képest 2015. július 1. napjától kezdődően a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt készpénz esetében a jogosult részére járó kamatfizetési kötelezettség még előzetes értékesítés esetén is kizárólag a Rendelet 89. §-ára alapítható.
[27] A Rendelet 89. § (1) bekezdése hatályba lépése óta lényegét tekintve változatlan tartalommal rendelkezik arról, hogy készpénz lefoglalása esetében a jogosult részére csak abban az esetben fizet kamatot a hatóság (értve ez alatt a Rendelet fogalomhasználata miatt a továbbiakban az ügyészséget, bíróságot is), ha a lefoglalás megszüntetésekor azt a jogosultnak visszaadni rendeli. A Rendelet 89. § (2) bekezdése értelmében a hatóságot kamatfizetési kötelezettség csak arra az időszakra terheli, amely alatt számára a bűnjel feletti rendelkezési jog biztosított volt.
[28] Összefoglalva: amennyiben a lefoglalás tárgya készpénz volt és a lefoglalás megszüntetése esetén ezt a készpénzt a jogosultnak (a határozatban megjelölt személy) rendelték kiadni (a készpénzre nem rendeltek el elkobzást, vagyonelkobzást, annak megsemmisítését vagy azt, hogy az állam tulajdonába kerül), úgy azzal kapcsolatosan a Rendelet 89. §-a alapján kamatfizetési kötelezettség áll fenn.
[29] A Rendelet 89. § (1) bekezdése a kamatfizetési kötelezettséget egyfelől kizárólag készpénzhez (ami polgári jogi értelemben dolog), másfelől annak a lefoglalásához köti. A kamatfizetési kötelezettség keletkezésének harmadik objektív feltétele a lefoglalás megszüntetése, a negyedik pedig az, hogy arról a megszüntetésekor a hatóság úgy rendelkezzen, hogy azt a jogosultnak kell visszaadni.
[30] 2. A Rendelet önállóan nem határozza meg a lefoglalás, zár alá vétel fogalmát.
[31] A jogalkotó a Rendeletet a régi Be. 604. § (2) bekezdés j) pontjában, valamint a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bv.tvr.) 127. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján alkotta. A Be. 886. § (1) bekezdés 17. és 18. pontjában meghatározott felhatalmazás alapján új végrehajtásról szóló rendeletet nem alkottak. Az indítványban megjelölt vitás helyzetet az okozta, hogy a jogalkotó(k) a Be. felhatalmazását úgy hajtották végre, hogy a Rendelet régi Be.-hez igazodó szövegét kísérelték meg a Be.-hez igazítani, ami kontextuális zavart okoz(ott).
A jogalkotó a Be.-ben írt felhatalmazásra figyelemmel utóbb többször módosította a Rendeletet [17/2018. (VI. 27.) IM rendelet, 11/2019. (IV. 5.) IM rendelet, 20/2020. (XII. 30.) IM rendelet, 20/2021. (XII. 30.) IM rendelet], és minden esetben hivatkozott a Be. 886. § (1) bekezdés 17. pontjában foglalt felhatalmazásra, így a rendelet a jelenlegi szövegállapotában a Be. felhatalmazásán alapul.
[32] E felhatalmazások alapján megállapítható, hogy a lefoglalás és a zár alá vétel fogalmát, mivel azoknak a felhatalmazó büntetőeljárási törvényekben használt legális (törvényben meghatározott) fogalma van, azokat a Rendelet alkalmazása során kizárólag a megalkotásakor hatályos büntetőeljárási törvényben meghatározott értelemben lehet használni. Ezért a lefoglalás fogalmának kiterjesztése a zár alá vétel és a biztosítás intézkedés fogalmára a régi Be. felhatalmazása nélkül jogszabálysértő.
Ugyanakkor – figyelemmel arra, hogy a Rendelet nem a lefoglalás elrendelését, hanem annak végrehajtását szabályozza – megállapítható, hogy a lefoglalás elrendelése, illetve más kényszerintézkedésnek a lefoglalás szabályai szerint történő végrehajtása nem azonos jogi fogalom. A Jogegységi Tanács ezért vizsgálta: ha a biztosítási intézkedést, amelynek a lefoglalás a végrehajtási módja lehet, lefoglalás útján hajtják végre, vagy ha a zár alá vétel hatóság általi birtokba vétellel történik, amelyet ugyancsak a lefoglalás végrehajtására vonatkozó szabályok szerint kell végrehajtani, a Rendelet lefoglalásra vonatkozó szabályai ezekre az esetekre alkalmazhatók-e. Álláspontja szerint a lefoglalás végrehajtása nem lehet más, mint a végrehajtható hatósági határozat alapján a lefoglalt dolog birtokba vétele, kezelése, nyilvántartása, esetleges előzetes értékesítése, a lefoglalás vagy a törvény erejénél fogva a lefoglalás helyébe lépő zár alá vétel megszüntetése, a dolog megsemmisítése, a jogosult részére történő kiadása, illetőleg az ezzel kapcsolatban elrendelt elkobzás végrehajtása, ami pontosan megfelel a Rendelet címének és szabályainak. Ezért a törvény kizáró rendelkezése és eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában a biztosítási intézkedésnek lefoglalással vagy a zár alá vétel birtokba vétellel történő végrehajtásának lefoglalásra vonatkozó szabályai szerint történő végrehajtása esetén a büntetőeljárási törvény vagy a Rendelet kizáró szabálya hiányában a Rendelet rendelkezéseit alkalmazni kell.
[33] Az alábbiakban kifejtettek szerint megállapítható, hogy amennyiben a régi Be.-ben foglalt biztosítási intézkedést lefoglalás útján hajtják végre, mert erre a törvény lehetőséget ad, úgy a Rendelet 89. §-a alkalmazható abban az esetben, ha annak feltételei fennállnak: készpénzre vonatkozik; ténylegesen a lefoglalásra vonatkozó szabályok szerint hajtják végre; a biztosítási intézkedés lefoglalásként történő végrehajtását megszűntetik, a birtokba vételt vagy a birtokba vétellel végrehajtott zár alá vételt megszüntetik és a készpénzt mint bűnjelpénzt a jogosult részére kiadják.
[34] Ha pedig a biztosítási intézkedés tárgyát képező dolog tekintetében zár alá vételt rendeltek el, a Rendelet 89. § (1) bekezdése alapján a lefoglalással érintett, azaz a zár alá vétel elrendeléséig tartó időszakra, kamatfizetési kötelezettség keletkezik, feltéve, hogy a zár alá vétel megszüntetésekor az érintett készpénzt a Rendelet szerinti jogosultnak kell kiadni.
[35] Abban az esetben, ha a Be. jelenlegi szabályai alapján a zár alá vételt birtokba vétellel hajtják végre, amely végrehajtásra a lefoglalás szabályait a Be. ugyancsak alkalmazni rendeli, amennyiben annak tárgya készpénz, és a zár alá vételt úgy szüntetik meg, hogy annak megszüntetésekor a lefoglalás szabályai szerinti birtokba vétel fennáll vagy egy ideig fennállt, és a zár alá vett vagyontárgyat a jogosultnak kell kiadni, úgy a kamatfizetési kötelezettség jogalapja a birtokba vétellel érintett időszakra megállapítható.
[36] Ha a régi Be. alapján a biztosítási intézkedés keretében elrendelt lefoglalt dologra utóbb az indítvány alapján a zár alá vételt elrendelték, az a biztosítási intézkedés (lefoglalás) külön megszüntetése nélkül annak helyébe lép. Ilyenkor a Rendelet 89.§-a alkalmazási feltételeként megjelölt lefoglalás megszüntetésén a zár alá vétel megszüntetését kell érteni (értelemszerűen csak a lefoglalás tekintetében és a lefoglalással érintett időszakra). Ha a Be. alapján a dolog birtokba vételével érintett dolog vonatkozásában a zár alá vétel megszüntetésre kerül, a Rendelet 89. §-a alkalmazási feltételeként megjelölt lefoglalás megszüntetésén a zár alá vétel megszüntetését kell érteni (értelemszerűen csak a birtokba vétel tekintetében és a birtokba vétellel érintett időszakra).
Ha a lefoglalásra eredetileg nem a zár alá vétel érdekében vagy annak keretében került sor, utóbb azonban a lefoglalással érintett dologra annak feltételei fennállása miatt zár alá vétel elrendelésére kerül sor, a régi Be. és a Be. szabályai alapján egyaránt a zár alá vétel elrendelésével egyidejűleg a lefoglalást – amennyiben annak oka már nem áll fenn – önállóan meg kell szüntetni.
Ezekben az esetekben kamatfizetési kötelezettség kizárólag arra az időszakra áll fenn, amely alatt a dolog lefoglalás alatt áll, vagy a biztosítási intézkedést, zár alá vételt a lefoglalás szabályai szerint hajtják végre.
[37] 3. A Rendelet 1. § (1)-(3), illetve (1/a)-(3) bekezdéseinek egybevetett tartalma alapján a lefoglalt magyar pénzt, amennyiben az fizikai sajátosságai folytán nem minősül tárgyi bizonyítási eszköznek (pl. bűncselekmény feltételezett elkövetőjétől származó, vérrel szennyezett bankjegy) a hatóságnak a saját bűnjelkezelője letéti számlájára kell befizetnie. Az ilyen, letéti számlán kezelt pénzről a Rendelet – azon kívül, hogy rendelkezik arról, hogy törvényben meghatározott esetekben a bűnjelkezelő akkor, ha a bűnjelnek a bíróság részére történő átadásának van helye, a bűnjelpénzt a bíróság bűnjelkezelői letéti számlájára utalja át és azt megfelelő módon dokumentálja – egyéb szabályozást a 89. § rendelkezésein kívül csak arra tartalmaz, hogy a bírósági bűnjelkezelői pénzletétről értesíteni kell a bíróság gazdasági hivatalát.
[38] A Rendelet 2009. október 1. napjától hatályos 1/A. § (1) bekezdése alapján a bizonyítási eszköznek nem minősülő lefoglalt külföldi pénzre eltérő rendelkezés hiányában a Rendelet 89.§-a ugyancsak alkalmazandó.
[39] Mindezekből megállapítható, hogy a Rendelet 89. §-a alapjául szolgáló szabályozási modell a készpénz hatóság általi lefoglalása következtében történő birtokba vételéről, és a dolognak letéti számlára történő befizetése útján megvalósuló birtokban tartásáról rendelkezik. Megállapítható továbbá az is, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a lefoglalt készpénz nem minősül tárgyi bizonyítási eszköznek.
[40] A Rendelet 89. §-a viszont nem tesz különbséget aközött, hogy a készpénz lefoglalására tárgyi bizonyítási eszköz volta miatt, vagy más okból került sor, ezért az bármilyen, a Rendelet hatálya alá tartozott készpénzre vonatkoztatható, tehát akkor is, ha az tárgyletétben van, mert mind a két esetben a készpénz birtokának elvonása történik. A kamatfizetési kötelezettség keletkezésének alapja tehát a készpénz lefoglalása, és tárgyi bizonyítási eszközként tárgyletétben, vagy bűnjelként letéti számlán történő kezelése.
[41] A lefoglalt számlapénz tekintetében ilyen kamatfizetési kötelezettséget a Rendelet nem tartalmaz. A számlapénz nem ingó dolog, hanem követelés, annak lefoglalása végrehajtására a jelenleg hatályos Rendelet önálló szabályt nem tartalmaz annak ellenére, hogy például az értékpapír vagy pénzhelyettesítő fizetési eszköz esetében van ilyen rendelkezés.
[42] A jelenlegi szabályok szerint tehát a kamatfizetési kötelezettséget a Rendelet 1. § (1/a.) bekezdése és (3) bekezdése, valamint 1/A. § értelmében a készpénz lefoglalása teremti meg attól függetlenül, hogy a lefoglalt bűnjel bizonyítási eszköz vagy sem. Ugyancsak ez állapítható meg a Rendelet korábbi időállapota szerinti szabályozása alapján [1. § (1) bekezdés, (3) bekezdés].
[43] 4. Figyelemmel arra, hogy a Rendelet a régi Be. felhatalmazása alapján született, és jelenleg a Be. felhatalmazása alapján módosított szöveggel továbbra is hatályban van, emellett önállóan használja a lefoglalás és a zár alá vétel kifejezést, a lefoglalás kifejezésen a büntetőeljárási törvények fogalma szerinti lefoglalást kell érteni.
[44] A régi Be. 151. § (1) bekezdése értelmében a lefoglalás a bizonyítás érdekében, vagy az elkobzás, illetőleg a vagyonelkobzás biztosítására a dolognak a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság általi őrzésbe vétele vagy megőrzésének más módon történő biztosítása. Lefoglalás elrendelésére sor kerülhet tehát a bizonyítás érdekében, illetve az elkobzás vagy a vagyonelkobzás biztosítására is. Lefoglalásnak kell tekinteni a régi Be. szerinti, az ügyész vagy a nyomozó hatóság általi őrzésbe vételt is, amely bizonyos esetekben a kizárólag bíróság által elrendelhető lefoglalást előzte meg, ha az őrzésbe vett dolgot utóbb a bíróság lefoglalja.
A régi Be. 159. §-a értelmében a zár alá vétel a dolog, a vagyonértékű jog, a követelés, illetve a szerződés alapján kezelt pénzeszköz feletti rendelkezési jogot függeszti fel. Zár alá vételnek akkor van helye, ha az eljárás olyan bűncselekmény miatt folyik, amellyel kapcsolatban vagyonelkobzásnak van helye, illetve polgári jogi igényt érvényesítenek, és alaposan tartani lehet attól, hogy a kielégítést meghiúsítják.
[45] A 2016. október 28-ától hatályos 160/A. § (1) bekezdés arról rendelkezik, hogy az elkobzás és a vagyonelkobzás érdekében lefoglalt dolog vagy zár alá vett vagyon (bűnügyi vagyon) kezelésére a lefoglalás, illetve a zár alá vétel során rendes gazdálkodás szabályai között kell gondoskodni. A rendelkezés megkülönbözteti azt, hogy a vagyonelkobzás érdekében a dolog lefoglalására vagy zár alá vételére kerül sor.
[46] A régi Be. utolsó hatályos időállapota szerinti szabályozás már a zár alá vételbe olvasztotta a korábbi biztosítási intézkedést: a 159. § (7) bekezdése értelmében, ha a zár alá vétel elrendelése olyan késedelemmel járna, amely a zár alá vétel céljának elérését veszélyeztetné, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság is elrendelheti a zár alá vételt. Ebben az esetben az indítványt a bíróság felé haladéktalanul elő kell terjeszteni. Ha a bíróság a zár alá vételt nem rendeli el, a zár alá vételt az ügyész, illetve a nyomozó hatóság késedelem nélkül feloldja.
A 159. § (8) bekezdése kimondja: ha a zár alá vételt az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendeli el, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság az (1) bekezdésben meghatározott dolgot – az ingatlan kivételével – lefoglalja. A lefoglalásra egyebekben a 151. § (1) és (5) bekezdését, a 152. § (1) bekezdését, a 154. §-t és a 155. § (1)-(5) bekezdését alkalmazni kell.
[47] Lényegében ezzel azonos tartalommal lehetővé tették az ügyésznek, illetve a nyomozó hatóságnak a régi Be. korábban hatályos biztosítási intézkedésre vonatkozó szabályai (160. §), hogy biztosítási intézkedést alkalmazzon, ha a zár alá vétel feltételeinek fennállása valószínűsíthető, és a terhelt az ingó és ingatlan vagyona, vagyoni jogot megtestesítő értékpapírjai, pénzintézetnél szerződés alapján kezelt pénzeszközei, gazdálkodó szervezet vagyonából az őt megillető üzletrész vagy vagyoni hányad elrejtését, rendelkezési jogának átruházását, elidegenítését vagy megterhelését megkísérli, illetőleg, ha ez megalapozottan feltehető.
[48] A régi Be. 160. § (3) bekezdése értelmében biztosítási intézkedésként a nyomozó hatóság, illetve az ügyész a megjelölt dolgokat lefoglalja vagy a 61. §-ban felsorolt hatóságokat keresi meg a hatáskörükbe tartozó intézkedések elvégzése érdekében, valamint ott fel nem sorolt más szerveket, gazdálkodó szervezeteket is megkeresett a terhelt vagyonának zárolása, biztosítási intézkedés nyilvántartásba vétele céljából [régi Be. 160. § (3) és (4) bekezdés]. A régi Be. 160. § (7) bekezdése alapján a biztosítási intézkedést követően a zár alá vétel elrendelését haladéktalanul indítványozni kell, és – ha ez a foganatosítást nem veszélyezteti – az érintettet értesíteni kell. Ha a zár alá vételt a bíróság nem rendelte el, a biztosítási intézkedést haladéktalanul fel kell oldani.
[49] A jelenleg hatályos Be. 308. § (2) és (3) bekezdése szerint a lefoglalást – a korábbiakkal azonos célból – a bizonyítási eszköz, valamint az elkobozható dolog vagy vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása érdekében lehet, illetve kell elrendelni, ha annak tárgya bizonyítási eszköz vagy elkobozható, illetve vagyonelkobzás alá esik. A 311. § (1) szerint a lefoglalást – egyebek között – birtokba vétellel lehet végrehajtani.
[50] A zár alá vétel a Be. szabályai szerint alapvetően csak a tárgya feletti rendelkezési jogot függeszti fel, elrendelhető dologra, számlapénzre és elektronikus pénzre is [324. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a), b) pont]. Zár alá vételt továbbra is vagyonelkobzás vagy polgári jogi igény biztosítása érdekében lehet elrendelni [Be. 324. § (3) bekezdés a), b) pont]. Zár alá vételt a jelenlegi szabályok szerint az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság, valamint meghatározott feltételek fennállása esetén a bíróság rendel el.
[51] A Be. 328. § (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy ha a polgári jogi igény biztosítása érdekében elrendelt zár alá vétel tárgya ingó dolog, és a dolog megőrzése érdekében az szükséges, az (1) bekezdésben meghatározott intézkedés mellett a zár alá vételt elrendelő bíróság, ügyészség, illetve nyomozó hatóság a dolgot birtokba veheti. Az így zár alá vett dolog birtokba vételére a lefoglalás végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a Be. 328. § (3) bekezdés második mondata alapján.
Eltérő szabályozás hiányában a lefoglalt készpénz kezelésére ugyancsak a Rendelet szabályait kell alkalmazni. Mivel ilyen esetben a készpénz nem tárgyi bizonyítási eszköz, azt a bűnjelkezelő letéti számlájára kell befizetni, ezért amennyiben ebben az esetben a zár alá vétel megszüntetésével a birtokba vétel is megszüntetésre kerül, úgy annak a jogosult részére történő kiadása esetén a birtokba vétellel érintett időszakra a Rendelet 89. §-ában foglalt kamatfizetési kötelezettség fennáll.
Ha a zár alá vétel végrehajtási módja megváltozik, a birtokba vétel helyett azt más módon hajtják végre, a továbbiakban– lefoglaláskénti végrehajtás hiányában – kamatfizetési kötelezettség nem keletkezik.
[52] 5. A bűnügyi zárlat nem a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti kényszerintézkedés, az sem a régi Be., sem az új Be. szabályai alapján nem tekinthető kényszerintézkedésnek, a büntetőeljárásról szóló törvények magát a fogalmat sem ismeri. A bűnügyi zárlatot a Vht. tartalmazza – azt a Vht. 2020. január 1-jétől hatálytalan, de a büntetőeljárás idején hatályában volt 202-204. §-ai szabályozták –, amely ugyan a büntetőeljárási törvények alapján elrendelt zár alá vételhez kapcsolódott, de azzal nem volt azonos. A bűnügyi zárlat a zár alá vétel elvégzésére vonatkozó, a megyei bírósági végrehajtó által foganatosított különleges végrehajtási eljárás. A zár alá vétel elrendelését követően a bűnügyi zárlat végrehajtása során amennyiben a zár alá vétel elrendelésére olyan bűncselekménnyel kapcsolatban került sor, amelyre tekintettel vagyonelkobzásnak van helye, a zárlat szabályait, ha pedig a zár alá vétel elrendelésére polgári jogi igény biztosítása miatt került sor, a pénzkövetelés biztosításának szabályait kellett megfelelően alkalmazni.
A Vht. 2020. január 1. napjától hatályos 4.§ (3) bekezdése alapján a zár alá vétel foganatosítására az adóhatóság által foganatosítható végrehajtási eljárásokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
A végrehajtási eljárásban foganatosított tulajdonjogi részjogosultságot korlátozó intézkedés nem tartozik a Rendelet szerinti lefoglalás fogalmába.
VI.
[53] A Kúria Pfv.21.047/2020/18. számú határozata és ahasonló jogi álláspontot tartalmazó határozatok a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejű határozatként.
[54] A Jogegységi Tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint 40. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása [Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés] érdekében, a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
[55] A Jogegységi Tanács a jogegységi eljárást a Jat. 15. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján – a Bszi. 195. § (1) bekezdésében foglaltakat is megfelelően figyelembe véve – a jogegységi indítvány benyújtásakor hatályos rendelkezéseknek megfelelően folytatta le.
[56] Határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdésében írtak értelmében a Magyar Közlönyben, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi.
Budapest, 2022. március 28.
Dr. Varga Zs. András s.k. a Jogegységi Tanács elnöke
Dr. Schmidt Péter s.k. előadó bíró
Dr. Dzsula Marianna s.k. előadó bíró
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró
Dr. Döme Attila s.k. bíró
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró