Az európai jogászok négy napig Budapestre figyeltek!

Dátum

Az  Európai Jog Nemzetközi Szövetsége történetében először adott otthont Budapest a szervezet soron következő kongresszusának  2016. május 18-21. között.

A FIDE (Fédération Internationale pour le Droit Européen)  - amelynek a 2015/2016-os években Dr. Darák Péter tölti be a soros elnöki tisztét -  az egyik legjelentősebb jogász szervezet, amit európai joggal foglalkozó jogász professzorok alapítottak 1961-ben, Brüsszelben. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy támogassa a nemzetközi joggal, európai joggal foglalkozó nemzeti jogászegyesületeket, és biztosítson lehetőséget az információcserére közöttük, próbálja meg ezáltal összekapcsolni az európai jog iránt érdeklődő, azzal foglalkozó jogászokat, és próbáljon meg válaszokat találni az európai közösséggel szervezetileg, jogintézményileg összefüggő problémákra.

Ennek érdekében kétévente szerveznek európai szintű konferenciákat az aktuális európai jogi problémák megvitatására.

A nagy presztízsű rendezvényen mintegy négyszáz fő volt jelen, a kongresszus előadói és résztvevői az európai jogtudomány legnevesebb képviselői, az Európai Unió Bíróságának bírái, főtanácsnokai, valamint az EU intézményei, a Parlament, a Tanács és a Bizottság jogi szolgálatainak tisztségviselői, a tagállamok jogalkalmazó szerveinek vezető képviselői, a nagyobb egyetemek oktatói voltak.

A XXVII. FIDE kongresszusról angol nyelvű összefoglaló filmet készítettünk, amely itt megtekinthető.

Budapest, 2016. június 13.

A Kúria Sajtótitkársága