Dr. Darák Péter fogadta az ENCJ delegációját

Dátum

Dr. Darák Péter Elnök úr 2012. március 28-án udvariassági látogatáson fogadta a magyarországi hivatalos látogatáson tartózkodó Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) elnökét és delegációját.

Az ENCJ elnöke, Miguel Carmona Ruano a találkozón elmondta: a delegáció látogatásának célja egyrészt a tájékozódás a magyar igazságszolgáltatás új rendszeréről, valamint arról, hogy az újonnan kialakult struktúra alapján a magyar Fél a továbbiakban hogyan kívánja képviseltetni magát az Európai Hálózatban. Mostani látogatásuk során ezért megbeszélést folytattak az OBH és az OBT illetékes vezetőivel.
Jelezte: amennyiben a magyar Fél benyújtja új tagsági kérelmét, az idén májusban Dublinban megrendezendő ENCJ Közgyűlésen meg is vitatnák azt, és a vonatkozó döntés is megszülethetne.