Izgalmas kutatási témák, kölcsönös előnyök – folytatódik a gyakornoki program a Kúrián

Dátum

Fiatal kutatókat hallgatott meg a Kúria vezetése 2018. március 26-án a legfőbb bírói fórum dísztermében. A doktoranduszok a Kúria gyakornoki programjára jelentkeztek. Az eseményen jelen volt dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, a legfőbb bírói fórum vezetői, dr. Molnár Gábor Miklós, a Büntető Kollégium tanácselnöke, a gyakornoki program vezetője, kúriai bírók, valamint a doktori iskolák képviselői.

Darák Péter a jelentkezőket köszöntve rámutatott a gyakornoki program kettős céljára.  Egyrészt a Kúria lehetőséget biztosít az ifjú kutatóknak, hogy ítélkezési gyakorlattal felvértezve folytassák kutatásaikat. A másik cél az, hogy a Kúrián kiépülő főtanácsadói rendszerben – melynek célja, hogy az ítélkező tanácsokat konkrét ügyekben háttértanulmányok készítésével kutatással támogassa – szeretnének együtt dolgozni a későbbiekben azokkal az ifjú tudósokkal, akik e munkakör betöltésére indíttatást éreznek. Molnár Gábor Miklós köszöntőjében emlékeztetett, immár hagyománya van annak is, hogy a doktori képzésben még résztvevő, jól teljesítő doktoranduszok ismételten pályázhassanak.

A Kúria és az állam-és jogtudományi doktori iskolák által 2014-ben megkötött együttműködési megállapodás alapján a gyakornoki programba felvételt nyert doktorandusz hallgatók a kutatási témájukhoz kapcsolódó ügyekben eljáró tanácshoz kapnak beosztást. A program a kölcsönösség elvén alapul: a gyakornokok a Kúria ítélkező tanácsainak tevékenységét a tanácsra kiosztott ügyekben jogirodalmi kutatás végzésével, tudományos szakvélemény adásával segítik. Ezen kívül lehetőségük nyílik tárgyalások látogatására, a bírákkal történő konzultációra, továbbá tudományos kutatás céljából – elnöki engedéllyel – iratbetekintésre is.

A 2018-as évre meghirdetett gyakornoki helyekre 11 pályázat érkezett. A személyes meghallgatást követően az elbírálásban részt vevők valamennyi pályázó munkáját megfelelőnek ítélték. Darák Péter elmondta, a doktori iskolák vezetői és a Kúria is örömmel látja azokat az ambíciókat, amelyek a tudományos kutatás gyakorlati oldalról történő kiegészítését szolgálják.

2018-ban negyedik alkalommal dolgozhatnak doktoranduszok a Kúrián.

Budapest, 2018. március 26.

A Kúria Sajtótitkársága