Jóváhagyta az Országgyűlés a Kúria 2016-os beszámolóját

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. december 12.

A képviselők 145 igen szavazattal, 24 tartózkodás mellett fogadták el a vonatkozó határozatot 2017. december 12-én.   Darák Péter, a Kúria elnöke a legfőbb bírói fórum vezetője november 30-án Kúria 2016-os tevékenységéről szóló beszámolót ismertetve azt emelte ki, hogy a konzultációs testületek létrehozása eredményesen járult hozzá a vitatott jogi kérdések megnyugtató rendezéséhez. A tavalyi év jelentősebb joggyakorlat-elemzései közé sorolta az új polgári törvénykönyv rendelkezéseivel összefüggésben a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelősségét, a társasházi jogvitákkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot, az előzetes letartóztatás elrendelésének és fenntartásának gyakorlatát, az alaptörvény követelményeinek érvényesülését, illetve a munkaügyi ítélkezés területén az egyenlő bánásmódot és a joggal való visszaélést.
 
Budapest, 2017. december 12.

A Kúria Sajtótitkársága