A Kúria K.I. tanácsa 2015. május 14-i tárgyalási napján Kfv.I.35.784/2014 számon nehéz megítélésűnek minősített ügyben hozott döntést

Dátum

Az ügy felperesei non profit gazdasági társaságok. A felperesek létrehozásának célja a Szekszárd város és Szálka község külterületén lévő a tagok tulajdonában lévő földterületeken megépülő, állami és EU-s forrásból finanszírozott melioráció, vízelvezető, tározó, hordalékakna megépítése és elkészülte után annak üzemeltetése.

A felperesek a beruházást megkezdték, annak előkészítésével és kivitelezésével egy Kft-t bízták meg, amely az eddig elvégzett teljesítésről általános forgalmi adót tartalmazó számlákat bocsátott ki, és ezzel kapcsolatosan kívánták a felperesek gyakorolni az adólevonási jogukat.

A kiutalás előtti adóhatósági ellenőrzés az adólevonás jogát megtagadta, mert jogi álláspontja szerint a felperesek tervezett tevékenysége nem tartozik az általános forgalmi adóról szóló magyar Áfa tv. 6. §-ában meghatározott gazdasági tevékenység körébe sem a közúthálózat részét képező és ezért bárki által ellenérték nélkül igénybe vehető, sem a magántulajdonban lévő szakaszok vonatkozásában. Emiatt a felperesek e tevékenységük tekintetében nem adóalanyok. A felperesek tagjaik felé vagy akár külső személyek irányába olyan tevékenységet nem végeznek, amely az Áfa tv. szerinti szolgáltatásnyújtásnak minősülne. A felperesek által a melioráció üzemeltetéséhez beszedni tervezett csekély mértékű bevétel nem felel meg a magyar Áfa törvény ellenérték fogalmának.

A felperesek keresetét az első fokú bíróság jogerős ítéletével elutasította. Teljes egészében osztotta az alperesi határozatban kifejtett jogi érvelést: nonprofit társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet támogatással összefüggésben nem folytathat, tehát hiányozik a magyar Áfa tv. 5., 6. §-aiban írt feltétel.  Elemezte az ellenérték Áfa tv-beli fogalmát is, és kifejtette, hogy a tagoktól beszedett érdekeltségi hozzájárulás nem minősíthető a 6. § (1) bekezdés és 259. § 6. pontja szerinti ellenértéknek. Elvetette a felperesek uniós gyakorlatra történő hivatkozását is.

A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Vitatják azt a bírósági következtetést, hogy a felperesek ne lennének adóalanyok. Ez az okfejtés sem a bíróság által hivatkozott FVM rendeletből, sem a Gt. ide vonatkozó rendelkezéseiből nem következik. Hangsúlyozták, hogy az adóalanyiság nem elhatározás kérdése, hanem tényszerűségen alapul, így az adólevonási jog gyakorolhatósága a végzett tevékenység áfa-rendszerbeli besorolásától függ.

A Kúria úgy ítélte meg, hogy a perben felvetett jogi kérdések megítéléséhez szükséges a hozzáadott értékadóról szóló 2006/112 EK. Tanácsi irányelv meghatározott cikkeinek Uniós Bíróság általi értelmezése, ezért előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett, melyben elsősorban annak a kérdésnek a megválaszolását várja, hogy a nonprofit gazdasági társaságok felperesek az ügybeli tevékenységükkel gazdasági tevékenységet végeznek-e, ezáltal az áfa alanyai?

Budapest, 2015. május 20.

A Kúria Sajtótitkársága