Kúria ünnepi teljes ülés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2012. április 3.
Város: 
Budapest

Tisztelt Teljes Ülés! Köszöntöm a Kúria testületének tagjait.

Megállapítom, hogy a mai ünnepi teljes ülés tárgya megemlékezés egy évfordulóról és ezzel összefüggésben a ránk váró feladatok számbavétele.

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm ünnepi ülésünkön

- Orbán Viktor Miniszterelnök Urat,
- Kövér László urat, az Országgyűlés Elnökét,
- Paczolay Péter urat, az Alkotmánybíróság Elnökét,
- Polt Péter Legfőbb Ügyész Urat,
- Navracsics Tibor Miniszterelnök-helyettes Urat,
- Handó Tünde Asszonyt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét,
- Bánáti János urat, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét

Szeretettel köszöntöm körünkben

- Solt Pál urat, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét,
- Györgyi Kálmán és Kovács Tamás volt legfőbb ügyész urakat,
- a parlamenti frakciók megjelent képviselőit,
- a jogászi hivatásrendek vezetőit,
- az ítélőtáblák és törvényszékek elnökeit,
- a bírói egyesületek vezetőit,
- és valamennyi meghívott vendégünket, akik megtiszteltek jelenlétükkel.

150 évvel ezelőtt, 1861. április 3-án állították vissza a Kúriát. A szabadságharc leverését követő önkényuralom megszűnéséhez, a kiegyezéshez vezető út első lépéseként értékelhető 1861-es esztendő alkotmány-és és jogtörténeti szempontból is jelentős. Alkotmánytörténeti szempontból azért, mert az 1000 éves magyar államiságnak a kezdetektől fogva  lételeme volt a bírói hatalom gyakorlása: az igazságszolgáltatás önállósága az állami szuverenitás része, mely nélkül egy nemzet szabadságáról, függetlenségéről nem beszélhetünk.  Márpedig 1861-ben a Kúria és a régi bírósági szervezet visszaállításával megszűnt a Habsburg-abszolutizmus bíróságainak joghatósága, helyreállt az önálló magyar  igazságszolgáltatás. 1861 jogtörténeti jelentősége abban áll, hogy az Országbírói Értekezlet – amely nevével ellentétben nem csupán bírákból állt, hanem az ügyvédi kar, a  kereskedelmi és ipari kamarák képviselőinek részvételével működött – kimunkálta a polgári és büntető anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket egyaránt tartalmazó Ideiglenes  Törvénykezési Szabályokat, azaz a magyar bírói fórumrendszer mellett a magyar jogot is helyreállították. A Kúria 1861. július 23-án tartott teljes ülésén az Ideiglenes Törvénykezési  Szabályokat a törvényhozás intézkedéséig ideiglenesen “állandó zsinórmértékül” elfogadta, a bíróságoknak hatályos jogként ajánlotta. A gyűjtemény magánjogi része közel 100 évig,  a Polgári Törvénykönyv 1959. évi elfogadásáig a magyar magánjog egyik legfontosabb forrása volt.

Tisztelt Teljes Ülés!

Ez az ünnepi évforduló lehetőséget ad arra, hogy - a napi munkában kissé megállva - visszatekintsünk a magyar felsőbíráskodás múltjára. A legfelső szintű igazságszolgáltatás helyszíne kezdetben a curia regis, vagyis a királyi udvar volt. A történelmi fejlődés során a király ítélkező szerepét a nádor, az országbíró és a királyi személynök vették át, 1723-ban  pedig létrejött a királyi udvartól független, a hétszemélyes táblából és a királyi táblából álló Curia. Elmondható tehát, hogy a Kúria egyre távolabbra került, a polgári korba érve pedig  függetlenné vált a királyi hatalomtól, s a XVIII. század végén már megfelelt azoknak a követelményeknek, amelyeket egy alkotmányos állam legfőbb bírói fórumával szemben  támasztani lehet. A Kúria működése az 1849-től 1861-ig tartó időszakot kivéve folyamatosnak tekinthető, egészen az 1949. évi XX. törvény hatálybalépéséig, amikor  a legfőbb  ítélkező fórum szerepét a Legfelsőbb Bíróság vette át. Az 1861-től a II. világháborúig terjedő időszakban a királyi Kúria - döntvényalkotó hatalma révén – egységessé, ellentmondás - mentessé és fejlődőképessé tette az akkor egységes kódexszel még nem rendelkező magyar magánjogot. Az 1861. évi Ideiglenes Törvénykezési Szabályok alapján a Kúria gazdag  tartalommal dolgozta ki az egyes jogintézményeket: így született meg többek között az öröklési jogban az ági öröklés az özvegyi jog és a kötelesrész intézménye, a kártérítési  jogban az objektív felelősségi rendszer és a veszélyes üzem, de ekkor alakult ki a személyiségi jogok védelme, a telekkönyvi jogcímvédelem vagy a gazdasági lehetetlenülés  intézménye is. A büntetőjog területén is számos kérdésben mutattak irányt a Kúria döntvényei: így például a Büntető Törvénykönyv időbeli hatálya, a szabadságvesztésbüntetés  középmértékének kiszámítása, a jogos védelem körében a jogtalan támadás előli kitérés kérdésében.

A II. világháború utáni időszakot illetően felmerül a kérdés, hogy a Kúria újbóli visszaállítása után miként tekintsünk a jogelőd Legfelsőbb Bíróság több, mint 60 éves működésére.  Legutóbb 1944-től kezdődően a Kúria joggyakorlatot meghatározó helyzete megszűnt: az 1950-es évek diktatúrájának vezetői a bíráskodás egészére az osztályharc eszközeként  tekintettek, a bíráktól az ügyek felelősségteljes és pártatlan elbírálása helyett az előre gyártott, koncepciós perek levezénylését, ártatlan emberek meghurcolásának jogi köntösbe  öltöztetését várták. Ez a törekvés nem kerülhette el a legfelső ítélkező fórumot sem, amely másodfokú fellebbviteli fórummá vált, ítélkezését az igazságügyi tárca irányította,  működésére a függőség volt a jellemző. Ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság bíráinak többségében ellenérzést váltott ki a megrendelésre történő ítélkezés:  erről tanúskodik az 1950-ben, 1953-ban majd az 1956-os szabadságharc leverése után eltávolított legfelsőbb bírósági bírák magas száma – nevüket márványtábla őrzi. Az ezt  követő időszakban, (az 1970-es, 1980-as években) a Legfelsőbb Bíróság az elvi iránymutatás eszközével élve ismét máig ható jogfejlesztő tevékenységet folytatott: a büntetőjog  terén kiemelkedők az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről, az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekben való felelősségről szóló elvi iránymutatások. A  polgári jogi területén többek között az érvénytelenség jogintézményét értelmezték, a gyermekelhelyezés alapvető szempontjait fogalmazták meg, s tisztázták az elővásárlási jog  hatálytalansága iránti per szabályait. Ilyen előzmények nélkül 1989 után a Legfelsőbb Bíróság nem lehetett volna részese volt azoknak az igazságügyi reformoknak, amelyek a  bíráskodást újból jogállami alapokra helyezték. Kiemelkedő jelentőségű e körben az 1997-es reform, amely a bírói önigazgatás megteremtése mellett a jogegységi eljárás  bevezetésével ismét a legfelsőbb bírói fórumra bízta az ítélkezés egysége feletti őrködést. Mindezek alapján meggyőződésem, hogy amint a Legfelsőbb Bíróság ítélkező  tevékenységére is hatott a Magyar Királyi Kúria joggyakorlata, úgy a 2011-ben visszaállított Kúria is alapozhat a Legfelsőbb Bíróság jogfejlesztő tevékenységére, különös tekintettel az elmúlt 20 év szellemi produktumára. Különösen igaz ez a közigazgatási jogra, ahol az elvi iránymutatás az 1990-es évekre maradt, hiszen a rendszerváltás előtt az állam közigazgatási bírói ellenőrzésének gondolata eretnekségnek számított. Ezt a lemaradást a közigazgatási bíráskodás az 1990-es években behozta: jelentős iránymutatásokat tett közzé a közigazgatási bírói bizonyítás, illetve a közigazgatási bírói megváltoztató jogkör értelmezése körében, és jutott el 1998-ra az adózási elveket érintő jelentős jogegységi döntések megfogalmazásáig. Hazánk európai uniós csatlakozását követően pedig számos európai jogi tárgyú iránymutatás is született. Mindezek alapján bátran kijelenthetjük, hogy hazánknak „a Kúriában olyan legfelsőbb bírósága van, amely, ha nem is zavartalanul, megszakítás nélkül, de állandó jogi folytonosság mellett immár közel egy évezrede működik, ”1 - nemzetmegtartó szerepéhez nem fér kétség.

Tisztelt Teljes Ülés!

A 150 éves évforduló mellett az újabb történelmi pillanatnak részesei vagyunk: a 2011. évi igazságszolgáltatási reform eredményeként nem csupán a bíróság szakmai és igazgatási vezetése vált ketté és kapott a Kúria jelentős új hatásköröket, hanem az ország legmagasabb szintű, az ügyeket véglegesen eldöntő bírói fóruma kapta vissza régi nevét. A régihez való visszatérés sohasem marad kritika nélkül, s ez igaz a Kúriára is, hiszen maga a „Kúria” szó a curia regis-re, azaz a királyi udvarra utal, ahol az ítélkezés folyt. Nagyzolásnak is tűnhet az új elnevezés, hiszen az Európai Unió Bíróságát is Curia-ként emlegetik. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy itt többről van szó, mint egyszerű átnevezésről. A 2011. évi reform tudatosítja, hogy a magyar igazságszolgáltatás legmagasabb szintű szerve nem az 1949. évi XX. törvénnyel jött létre, hanem sokkal korábban, s ekként örököse annak a szakmai és erkölcsi mércének, amely a magyar bíráskodás egészére kihatott, s azt jogállamivá és európai színvonalúvá tette. Másrészt a kibővített hatáskörű Kúria új jogosítványai megteremtik annak lehetőségét, hogy a legfőbb bírói szerv a XXI. század követelményeinek megfelelően működő, korszerű és hatékony igazságszolgáltatási csúcsszerv legyen. Melyek azok az új jogosítványok, amelyek 2012. január 1-jétől a Kúriát illetik meg?

  • A helyi önkormányzati rendeletek megsemmisítése, amennyiben azok az Alaptörvényen kívüli más, magasabb szintű jogszabályba ütköznek
  • A helyi önkormányzatok törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapítása
  • Népszavazással kapcsolatos jogorvoslatok elbírálása
  • A bírói döntés ellen irányuló, ún. valódi alkotmányjogi panasz sikeressége esetén a konkrét jogvitában az alkotmányellenes helyzet megszüntetésének eljárási eszközének meghatározása
  • Az önkormányzati rendeletek feletti normakontroll-hatáskör gyakorlásának szervezeti és személyi feltételeinek megteremtése, azaz az önkormányzati tanácsok felállítása folyamatban van a Kúrián. Az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos teendőink koordinálása – a kollégiumok bevonásával – egyelőre egyetlen kúriai tanácshoz tartozik.

Kiemelkedő jelentőségű az ún. valódi alkotmányjogi panasz bevezetése: a jogalkotó már nemcsak az alaptörvény-ellenes jogszabály konkrét ügyben történő alkalmazását, hanem magát a bírói döntést is az alapjogi sérelem lehetséges eseteként ismeri el, az Alkotmánybírósághoz benyújtott alkotmányjogi panasz kifejezetten a bírói döntés ellen is irányulhat. Ezzel lényegében a bíróságok jogalkalmazó, jogértelmező tevékenysége közvetlen alkotmányos kontroll alá kerül.

A Kúria ezzel kapcsolatos teendői abból adódnak, hogy Magyarországon az alkotmánybíráskodás nem része az igazságszolgáltatásnak: az Alkotmánybíróság csak azt döntheti el, hogy a meghozott ítélet összhangban van-e az Alaptörvénnyel. Éppen ezért az alapjogi szempontú vizsgálat alapján alaptörvény-ellenesnek bizonyult bírói döntés megsemmisítése nem jelenti egyúttal a jogvita lezárását. A megsemmisítés konkrét jogi hatálya az igazságszolgáltatás rendszerében dől el: a Kúria dönt arról, hogy az AB határozatából következően az első vagy a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja-e, vagy a felülvizsgálati kérelem tárgyában új határozat hozatalát rendeli el. A Kúriának indokolt esetben az érintetteket is meg kell hallgatnia, és ezen eljárásait soron kívül kell lefolytatnia. Pozitívnak tartom nemcsak a Kúria, hanem az egész bírósági rendszer szempontjából, hogy ezáltal elterjedhet egyfajta alkotmányos szemlélet: az ítélkező bíró nem csupán a napi munkája során használt anyagi és eljárási jogszabályokat, hanem magát az Alaptörvényt is magas szinten lesz képes értelmezni és alkalmazni.

Ezek az új jogosítványok természetszerűleg többletfeladatokat rónak a Kúriára és annak elnökére. Éppen ezért úgy vélem, hogy a 2011. évi igazságügyi reform keretében a bíróságok igazgatási és a szakmai vezetésének kettéválasztása a Kúria számára egyértelműen kedvező.

Hatályos törvényeink által elrendelt jelentős változásként kell említést tennünk arról a tényről, hogy a bírói kinevezés alsó korhatára 30 évre, a szolgálati viszony megszűnésének korhatára a születési évtől függő nyugdíjkorhatárra változott. Ez utóbbi komoly hatással lesz a Kúria összetételére is, hiszen ez év június 30-ától 20 bírótársunk éri el a nyugdíjkorhatárt. Ítélkezési és intellektuális teljesítményük a Kúria joggyakorlatának, szellemi értékeinek fontos része, amelyért nyugdíjba vonuló bírótársainkat köszönet, elismerés és tisztelet illeti.

Tisztelt Bírótársaim, kedves Vendégeink!

Végül szeretném megragadni az alkalmat, hogy néhány szót szóljak a Kúria jövőjéről. A Kúria kiemelt feladata a jogegység követelményének, az országszerte egységes ítélkezési gyakorlat minden eddiginél hatékonyabb biztosítása, amely a jogbiztonságot szolgálja.  Már 100 évvel ezelőtt is megfogalmazódott az az igény, hogy ne szülessenek egymással homlokegyenest ellentmondó ítéletek, ugyanakkor – mivel minden jogesetnek külön individualitása van – a bíró ne azt keresse, hogy miképpen lehet az egyes eseteket uniformizálni, ne kutasson mindenáron precedensek után, hanem az eldöntésre váró ügy minden részletét megvizsgálva, elsősorban az igazságos döntést keresse, s ezt sose áldozza fel pusztán a jogegység kedvéért.2

A jogegység ügyét nagyban elősegítik a joggyakorlat-elemző munkacsoportok, amelyek felállítására szintén az új jogszabályi rendelkezések teremtenek lehetőséget.  A törvény értelmében a Kúria elnöke jogosult a vizsgálati tárgykörök meghatározására. A 2012-es évben öt elemző csoportot állítottunk fel, amelyek vizsgálni fogják többek között a hatályon kívül helyezési gyakorlatot büntetőügyekben, de a banki hitelezés általános szerződési feltételeivel kapcsolatos polgári jogi és pénzügyi jogi problémákat is.

A munkacsoportok személyi összetételét illetően elengedhetetlennek tartottam, hogy az elemző csoportok munkájába bevonjuk az alsóbb fokú bíróságok felkészült bíráit, a "változó valóság" által felvetett új problémákkal ugyanis ők találkoznak legelőször. A másik fontos szempont az volt, hogy más jogászi szakmákat magas szinten művelő szakemberek – például ügyvédek, egyetemi tanárok – is vegyenek részt az elemző munkában. Így a vizsgálatok eredményéről készült összefoglalók egy sokszínű, sokféle megközelítéssel dolgozó, valódi szakmai műhely álláspontját tükrözik majd. Ezen összefoglalók azután alapul szolgálhatnak a Kúria jogegységi tanácsainak eljáráshoz. A távlati cél az, hogy az elemző munka már azelőtt befejeződjön, hogy egy-egy bonyolult – s emiatt jellemzően sok évig elhúzódó – ügy a különböző szintű bírói döntések után végre eljut a Kúriához. A felmerült kérdések kellő időben történő, egyértelmű tisztázásával ügyek sokaságát lehetne rövidebb idő alatt lezárni, amivel sok pénzt takaríthat meg az ország, és ami legalább ugyanilyen fontos: közelebb kerülnénk a perek ésszerű időn belüli befejezéséhez, amely a jogállamiságnak fontos eleme.

Az új feladatok lelkiismeretes teljesítése mellett fontos az is, hogy eleget tegyünk hagyományos kötelezettségünknek, a felülvizsgálati ügyek időszerű elbírálásának, amelyek szintén a jogegység fontos eszközei.

A jogegység biztosításán túl kiemelkedően fontosnak tartom a Kúria nyitottabbá tételét, a szakmai kapcsolatok erősítését az Alkotmánybírósággal az alsóbb fokú bíróságok bíráival és más jogászi hivatásrendekkel egyaránt. Éppen ezért a jövőben nagy hangsúlyt kívánok helyezni az alsóbb fokú bíróságokon működő bírák Kúriára történő kirendelésére, amelynek során az ideérkező bírák az ítélkező tevékenységben is részt vehetnek. Ez nem csak a jó képességű, fiatal bírák szakmai fejlődését segíti elő, hanem a Kúria érdekeit is szolgálja: ha biztosítani akarjuk az ítélkezés egységét, nem zárkózhatunk be – ismernünk kell a napi ítélkezésben felmerülő problémákat. A kirendelés mellett szól az is, hogy a Kúria nem csak az igazságszolgáltatás legfelső fóruma, s nem csak az ítélkezés egységét biztosító szakmai műhely, hanem egyben az elődeink által ránk hagyott hivatáserkölcsi normákat őrző és azokat a jövő bírói nemzedékének átadó intézmény.

Iustitia regnorum fundamentum: „az igazság a hatalom talpköve” – ezt a jelmondatot vésték aranybetűkkel a régi Igazságügyi Palota homlokzatára, amelyet elődeink a Kúria otthonául szántak, s amely ma a Néprajzi Múzeumnak ad otthont.  A Kúria tekintélyét az évezredes múlt mellett éppen az adja, hogy az igazságra törekedve alkalmazta és egyben formálta is a magyar jogot annak érdekében, hogy nemzetünk egységét és nyugalmát se partikuláris érdekek, se politikai ideológiák ne zavarhassák meg. A Kúria elnökeként ezért nagy a felelősségem: minden erőmmel azon kell lennem, hogy Magyarország valamennyi bíróságán igazságos és egyben megnyugtató ítéletek szülessenek. E kihívásnak megfelelnem azonban csak bírótársaim és a többi jogászi hivatásrend segítségével lehetséges, mindenkor szem előtt tartva egyik elődöm szavait: „bármily szerény legyen is az erő, amelyet magunkban érzünk, azt a közügy szolgálatára fordítani első kötelességünk.”

1 „A Magyar Királyi Curia” – Dr. Mendelényi László kúriai bíró tanulmánya. Különlenyomat a Jogállam 1929 november-decemberi számából, 18. old.

2 A Curia elnökének  szava – tudósítás Oberschall Adolf kúriai elnök teljes ülési felszólalásáról. Jogtudományi Közlöny, Budapest, 1907. április 12.