A felperes 2008-2010 években különböző gazdasági társaságoktól nagy mennyiségben vásárolt cukor- és olajtermékeket. Az adóhatóság valamennyi beszállítói és annak beszállítói cégeinél ellenőrzést végzett. Összefoglaló véleménye szerint valamennyi beszállítói számla hiteltelen, a felek között gazdasági esemény nem történt. A beszállítói számlákban feltüntetett általános forgalmi adó levonási jogot az alperes határozatában tilalmazta és a felperes terhére általános forgalmi adó adónemben adóhiányt és ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket állapított meg.
A másodfokú adóhatósági határozat kézbesítését az alperes 2014. december 15-én a felperes székhelyén megkísérelte, azonban az alkalmazottaktól kapott tájékoztatás szerint annak jogszerű átvételére jogosult személy a székhelyen nem tartózkodott, jóllehet a cégvezető gépjárművei a parkolóban álltak, illetve egy alkalmazott tájékoztatása szerint a cégvezetők a székhelyen tartózkodtak. Az adóhatóság a későbbiek során azt is kiderítette, hogy ebben az időszakban a felperesi cégvezetők más beszállítóval tárgyalásokat folytatott a székhelyen, így álláspontja az volt, hogy a helyszínen megjelent revizoroktól a határozat átvételét a felperes megtagadta, ezért 2014. december 15. napját tekintette a kézbesítés napjaként. A felperes 2014.december 16. napján arról tájékoztatta a Postát, hogy 2014. december 15-től 2015. január 5-ig terjedő időszakban nem veszik át küldeményeiket, mely körülményről partnereiket is értesítették. A postán feladott másodfokú határozat átvételére ekként 2015. január 5. napján került sor a felperes részéről.
A felperes keresetében többek között azt is vitatta, hogy a kézbesítési vélelem 2014. december 15. napján beállt és a postai kézbesítés időpontjának figyelembevételével kérte elévülés megállapítását is.
A felperes keresetét a bíróság az elévülés tekintetében is alaposnak találta.
Nem vitatta, hogy az adóhatóságot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 124. §-a alapján megilleti az adóhatósági alkalmazottak útján történő kézbesítési lehetőség, azonban nem osztotta azt az álláspontot, hogy a felperes a kézbesítés megkísérlésekor annak átvételét megtagadta volna. Hangsúlyozta, hogy a székhely a hatályos jogszabályok értelmében az a hely, ahol a cégnek küldött hivatalos, illetve üzleti iratok átvételét biztosítania kell. A cégnyilvánosságról, bírósági cégeljárásról és végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (továbbiakban Ctv.) 7. § (1) bekezdése értelmében a gazdálkodó szervezettől elvárható, hogy székhelyén mindig legyen olyan személy, aki a gazdálkodó szervezetet képviseli, a neki átadandó küldemények átvételére jogosult. De azt rögzítette, hogy a felperes esetében ennek elmaradása nem alapozta meg a határozat kézbesítésének megállapítását, illetve azok az alperesi bizonyítékok, amellyel a székhelyen lévő cégvezetők tartózkodását kívánta megalapozni, nem elegendők annak megállapítására, hogy a felperes a küldemény átvételét kifejezetten megtagadta volna. Nézete szerint ráutaló magatartással, a helyszínen való tartózkodással, kifejezett akaratnyilvánítás vagy kifejezett megtagadó magatartás hiányában az nem valósult meg.
Az alperes előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a kézbesítéssel összefüggésben az elévülés bekövetkezését megállapító elsőfokú bírósági ítélet megállapításait is támadta.
A Kúria álláspontja a következő:
Az Art. 124. § (2) bekezdése feljogosítja az adóhatóságot a személyes kézbesítésre és kézbesítettnek kell tekinteni az iratot, ha annak átvételét megtagadja az adózó, vagy annak átvételére feljogosított személy. E szabályból fakadóan jogszerűen kísérelte meg az adóhatóság az alperesi határozat kézbesítését a felperesi székhelyen. Helyesen hivatkozott az alperes a kézbesítés során tanúsított magatartás kapcsán az Art. 1. § (5) bekezdésében az adózót terhelő általános együttműködési kötelezettségre is, mely az adóhatósági kézbesítés kapcsán is alkalmazandó elv. A feltárt körülmények alapján - abból, hogy az adóhatóság képviselői megjelenésekor először az ott lévő alkalmazott elismerte az átvételre jogosult cégvezetők jelenlétét a székhelyen, majd a biztonsági vezető tagadta jelenlétüket, illetve másnap postai kézbesítést „megakadályozó” bejelentést tettek a Postánál, továbbá a cég részére feltartott parkolóhelyen az adóhatóság által a rendszám alapján beazonosított, egyes cégvezetőkhöz tartozó gépjárművek parkoltak, valamint a felperes egy beszállítója által adott nyilatkozat a székhelyen tárgyalásokat folytattak a kérdéses időben – mind azt támasztják alá, hogy a felperes tudatosan nem kívánta átvenni a személyesen kézbesített adóhatósági iratot, annak átvételét késleltetni akarta.
Hangsúlyozza a Kúria, hogy a Ctv. 7. § (1) bekezdésből következően a jogi személyektől és jogi személyiség nélküli szervezetektől elvárható a hivatalos küldemények átvételére jogosult személyek kijelölése a szervezet minimális működési feltételeinek folyamatos biztosítása érdekében. Így nem lehet kitérni a hatósági kézbesítés elől arra hivatkozással, hogy az átvételre jogosult cégvezető nem tartózkodik a székhelyen és nem alkalmas az átvétel megtagadásának kimentésére az a felperesi érvelés sem, hogy az alkalmazottak nem értesítették a cégvezetőket az adóhatósági kézbesítésről, mert ez cég belső szervezési problémája ami nem szolgálhat mentesítésül. Így a Kúria álláspontja az, hogy a felperes magatartása az átvétel megtagadásának minősült.
Budapest, 2017. október 12.
A Kúria Sajtótitkársága