Mfv.I.10.702/2013.
Az alperes 2006. február 1-jétől kezdődően a felperesi társaság ügyvezetője volt, amely megbízásáról 2009. március 19-én lemondott. Levelében utalt arra, hogy az ügyvezetői tisztségről való lemondását követően gazdasági igazgatói munkaköre és a beosztása megmaradt, azonban szóban kezdeményezte a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését. A felperes álláspontja szerint az ügyvezetői tisztségről lemondás egyúttal az alperes munkaviszonyát megszüntető munkavállalói rendes felmondást is jelentett.
Az alperes 2009. április 7-én kelt levelében a felperesi társasággal rendes felmondást közölt utalva arra, hogy a felmondási ideje 4 hónap. A felperesi társaság az alperesnek a 2009. március hónapra járó munkabérét G. R. ügyvezető kifejezett utasítására nem fizette ki az esedékesség időpontjában, a teljesítés csak 2009. április 20-ával történt.
Az alperes 2009. április 14-én kelt rendkívüli felmondásával gazdasági igazgatói munkaviszonyát megszüntette.
A felperes a részítélettel elbírált keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, miszerint az alperesi rendkívüli felmondás nem volt jogszerű. Az alperes viszontkeresetet terjesztett elő szabadságmegváltás iránt.
Az elsőfokú bíróság részítéletével megállapította, hogy az alperes 2009. április 14-én kelt rendkívüli felmondásával jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. A szabadságmegváltás iránti igény megalapozottsága nem volt megállapítható, ezért az alperes által előterjesztett viszontkereseti kérelmet a bíróság elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság részítéletét részben megváltoztatta, a felperes keresetét – az alperes 2009. április 14-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességét érintően – elutasította, a részítéletet egyebekben helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A régi Mt. 102. §-ának (4) bekezdése értelmében a munkáltató köteles a munkavállaló számára a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban, illetve a munkaszerződésben foglaltaknak megfelelően munkabért fizetni. Ugyanezen törvény 155. § (3) bekezdése szerint pedig a munkabért – ha munkaviszonyra vonatkozó szabály, vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik – a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell kifizetni.
Az eljárás során a felperes maga sem vitatta, hogy határidőben a bérfizetési kötelezettségét nem teljesítette, a törvényes képviselő rendelkezett annak visszatartásáról a felmerült bűncselekmény elkövetésének gyanújára, ehhez kapcsolódóan pedig az esetleges kártérítési igényre figyelemmel. Az, hogy a jogi képviselő tájékoztatását követően haladéktalanul kifizette az alperes járandóságát, a rendkívüli felmondás jogellenességét nem érinti.
A munkáltató alapvető kötelezettségének, a munkabér kifizetésének nem tett eleget. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint pedig akár egyetlen nap késedelem is alkalmas lehet a jogviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésének indokául [régi Mt. 96. § (1) bekezdés, Mfv.I.10.679/2011/6.]. A munkabér kifizetésének visszatartása pedig bűncselekmény gyanúja esetén sem indokolható azzal, hogy a munkáltató esetlegesen kártérítési igénnyel kíván fellépni a munkavállalóval szemben. A felperes felróható, szándékos magatartásának kimentésére az a körülmény sem alkalmas, hogy korábban – a munkaviszony fennállása alatt – a munkáltató folyamatosan és maradéktalanul eleget tett bérfizetési kötelezettségének.
A jogerős részítéletnek a szabadságmegváltás fizetésére vonatkozó döntését a jelen eljárásban a felek nem vitatták, így az nem is képezhette jelen eljárás tárgyát.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős részítéletet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részében nem érintette, egyebekben hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján
Budapest, 2014. október 29.
A Kúria Sajtótitkársága