A felperes munkáltató keresetében 7.080.000 forint és ezen összeg kamatának megfizetésére kérte kötelezni az ügyvezető igazgató alperest. Álláspontja szerint az alperes két megbízási szerződés megkötésével és a megbízási díjak kifizetésével kárt okozott, ezért a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 209. § (5) bekezdése, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 339. §-a alapján a kár megfizetésére köteles. Álláspontja szerint az alperes a megbízási szerződések bemutatását elmulasztotta, a felszámolt céggel szemben pedig nem volt szükség másik jogi képviselőre és pénzügyi szakértőre. Az igazságügyi szakértői iroda szakértői véleménye tartalmában megegyezett a felperesi jogi képviselő beadványa tartalmával, jogkérdésben fejtette ki álláspontját, amelyre szakismerettel nem rendelkezett.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 4.000.000 forint kártérítés és ezen összeg kamatainak megfizetésére, tartalmában ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában az Mt. 52. § (1) bekezdés c) pontja, 209. § (5) bekezdése, valamint a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: új Gt.) 22. § (2) bekezdés b) pontja, 22. § (4) bekezdése és 20. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes ügyvezetőként széles körű döntési lehetőséggel rendelkezett az egyes szerződések megkötésekor, azonban tevékenységét annak szem előtt tartásával kellett végeznie, hogy a társaság vagyonát megőrizze. Az elsőfokú bíróság az ügyvédi megbízási szerződés kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy a felszámolás gyorsaságában és eredményességében a felperesi társaság is érdekelt volt, ezért nem volt megállapítható, hogy a jogi képviselőt indokolatlanul vette volna igénybe. A szakértői megbízási szerződéssel kapcsolatban a közigazgatási és munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy az alperes ügyvezetőként a szerződéskötéskor nem az elvárható gondossággal járt el, nem történt meg az elvégzendő feladat számon kérhető módon történő meghatározása.
A bizonyítási eljárást kiegészítve a törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a megbízási szerződések megkötésekor nem volt figyelemmel a társaság elsődleges érdekeire, ezért a szakértői iroda részére kifizetett megbízási díj mellett az igénybe vett jogi szakértő részére átutalt megbízási díjat is kárként értékelte és az alperest annak megfizetésére kötelezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította és az alábbi elvi kérdésben döntött:
Ha az ügyvezető kártérítési felelősségét az új Mt. hatályba lépését követően, de még a régi Ptk. hatálya alatt kell elbírálni, a Gt. 22. § (2) bekezdésének b) pontja alapján az Mt. szabályait kell alkalmazni azzal, hogy az Mt. 179. §-ában megfogalmazott általános szabályok mellett a vezető állású munkavállalókra vonatkozó Mt. 209. §-ában foglalt rendelkezéseket is figyelembe kell venni. Az Mt. 209. § (4) bekezdésében a vezető gondatlan károkozása körében rögzített teljes kártérítési felelősség, az Mt. 179. §-ához képest csupán a mérték tekintetében tartalmaz eltérést. Ebből következően az Mt. 179. § (1) és (2) bekezdése alapján a munkáltatót terheli a bizonyítás a munkavállaló vétkes kötelezettségszegése, a kár, valamint az okozati összefüggés körében, sikeres bizonyítás esetén pedig az ügyvezető gondatlan magatartás esetén is a teljes kárért felel. A Gt. 30. § (2) bekezdésének rendelkezéséből nem vonható le arra következtetés, hogy a bizonyítási szabályok a vezető kártérítési felelőssége esetén megfordulnak. A jogszabály fokozott gondosságot előíró rendelkezése nem jelenti a bizonyítási teher átfordulását, mindösszesen az elvárhatóság mércéjét állapítja meg magasabb szinten az általánosan elvárható magatartáshoz képest.
Ha az ügyvezető munkaszerződése a megkötésekor hatályos régi Mt. vezetői kártérítésre vonatkozó szabályozását rögzíti és azt a felek az új Mt. hatályba lépését követően nem módosították, abból megerősítő nyilatkozat hiányában nem következik, hogy az Mt. 209. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a korábbi kimentéses bizonyítást tartalmazó régi Ptk. 339. § (1) bekezdését kívánták alkalmazni.
Budapest, 2016. június 23.
A Kúria Sajtótitkársága