Tájékoztató a Pfv.III.20.656/2017. számú ügyben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. december 13.

Az egy cégcsoportba tartozó felperesek, akik részben pénznyerő játékautomaták bérbeadásával, részben azok üzemeltetésével, harmadrészt pedig az ehhez szükséges ingatlanok bérbeadásával foglalkozó gazdasági társaságok, a Magyar Állam alperes ellen indított perben jogalkotással okozott káruk megtérítését kérték. Keresetüket egyrészt arra alapították, hogy a 2011. évi CXXV. törvény 27. §-án, a 2011. évi CXLVI. törvény 393. § (14) bekezdésén, valamint a 2011. évi CLXVI. törvény 30. § (13) bekezdésének 6. pontján alapuló, jelentős (a korábbihoz képest több, mint ötszörös mértékű) játékadó emelés, másrészt a 2012. évi CXLIV. törvény 5. és 8. §-án alapuló, a pénznyerő automaták játékkaszinókon kívüli működtetésének felkészülési idő nélküli betiltása az EUMSZ 34. és 56. cikkeit sértő tagállami rendelkezést tartalmaz, mert az az áruk és szolgáltatások szabad mozgásának jogát sérti. Álláspontjuk szerint a pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozó szerencsejáték szervezési tevékenység határon átnyúló szolgáltatásnak minősül az EUMSZ 56. cikkének az alkalmazásában, mert az ügyfeleik jelentős hányada Magyarországra utazó uniós polgár volt, illetve az üzemeltetéshez beszerzett pénznyerő automaták jelentős része más tagállamból származott. Az állam deliktuális polgári jogi felelősségét a jogalkotás következtében elszenvedett (vagyoncsökkenésben és elmaradt haszonban jelentkező) káraik megtérítéséért az uniós jog és az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján látták fennállónak, a tagállami felelősség ún. Brasserie-formulájának értelmében alkalmazható Ptk. általános deliktuális felelősségi szabálya [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. § (1), 355. § (1) és (2), valamint (4) bekezdése] alapján.

Az első- és másodfokú bíróság az adóemelésen alapuló kártérítési igényt alaptalannak találták, és részítélettel elutasították a keresetnek ezt a részét, a tevékenység betiltásán alapuló igény részleges jogi alapját azonban közbenső ítéletükben megállapították. A jogerős rész- és közbenső ítélettel szemben a felperesek a kereset maradéktalan teljesítése, illetve a közbenső ítélettel érintett követelések tekintetében a teljes igény jogalapjának megállapítása iránt nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, az alperes pedig a kereset teljes elutasítását kérte. A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét találta alaposnak.

A Kúria a felülvizsgálati eljárásban hozott ítéletében rámutatott, hogy a szerencsejátékok szervezésének jogi szabályozása tagállami hatáskörbe tartozik, az Európai Unión belül nem harmonizált jogterület. A felperesek által hivatkozott, az Európai Bíróság által alkalmazott ún. Brassserie-teszt (C-46/93, C-48/93.) első eleme az uniós alanyi jog sérelme, amit a felperesek a szolgáltatások szabad áramlásának akadályozásában jelöltek meg. Ez uniós tagállamok közötti, határon átnyúló szolgáltatást feltételez. Ilyen tagállamközi elem hiányában az Európai Bíróság gyakorlata szerint sincs uniós jogvédelmet élvező szabadság. Az első- és másodfokú bíróság a felperesek hivatkozásával ellentétben nem állapított meg olyan tényt, amely szerint a felperesek bármelyike a keresetének tárgyává tett szolgáltatást tagállamközi viszonylatban nyújtotta volna. A játékautomaták beszerzése nem a felperesek által nyújtott szolgáltatás része, hanem annak gazdasági előfeltétele, azt pedig nem bizonyították a perben a felperesek, hogy ténylegesen külföldi honosságú uniós állampolgárok vették volna igénybe a szolgáltatásaikat. Ez utóbbi körülményre a felülvizsgálati eljárásban már nem is hivatkoztak. Tisztán tagállami hatáskörbe tartozó szabályozási tárgykörbe eső, belföldi szolgáltatás nyújtása esetén nincs olyan uniós alanyi jog, amely sérülne.

A jogerős rész-és közbenső ítéletet hozó bíróság a döntését nem a határon átnyúló szolgáltatás ténylegességére, hanem annak lehetőségére alapította. Az Európai Bíróság ún. Anomar-ügyben hozott ítéletére (C-6/01) hivatkozva kifejtette, hogy az uniós jog akkor is alkalmazható, ha a határon átnyúló tényállási elem csak potenciális (azaz az adott esetben a szolgáltatást akár más tagállamok állampolgárai is igénybe vehették volna, vagy más tagállamban honos gazdálkodó szervezet is nyújthatta volna a szolgáltatást belföldi állampolgároknak). Az ún. Berlington-ítéletből (C-98/14) pedig arra következtetett, hogy a kereset tárgyává tett adóemeléseket az Európai Bíróság már a EUMSz. 56. cikkében biztosított szabadság korlátozásának minősítette. Ezzel szemben a Kúria rámutatott arra, hogy az Anomar-ügyben hozott ítélete indokolásának 41. pontja szerint az Európai Bíróság az olyan ügyekre nézve, amelyeknek minden tényállási eleme egyetlen tagállamra korlátozódik, a közösségi jog relevanciáját a nemzeti bíróság számára csak azzal a megszorítással tételezte, ha maga a nemzeti jog a saját állampolgárai részére ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint amelyeket egy másik tagállam állampolgára ugyanazon helyzetben a közösségi jog alapján élvezne. Ilyen belső jogszabály viszont nincs. A Berlington-ügyben pedig az Európai Bíróság a hatáskörét az előzetes döntéshozatali eljárásban az azt kezdeményező bíróságnak arra a tájékoztatására alapította, hogy az alapügy felperesei vendégeinek egy része magyarországi nyaraláson tartózkodó uniós polgár volt (25. pont). Ilyen tényállási elem megállapítására a Kúria előtt lévő ügyben nem került sor.

Az ügyben uniós alanyi jog sérelme nem volt kimutatható, ezért a közösségi jog alkalmazásának nem volt helye. A Kúria több határozatában is megerősítette, hogy a – közösségi jogot nem sértő tagállami –  jogszabály hatálybalépésével összefüggésben bekövetkezett károsodás nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt, és ilyen értelmű jogszabályi rendelkezés hiányában a polgári jogi kárfelelősség szabályai sem alkalmazhatók (EBH1999.14.). Az alperes az ellenkérelmét erre az állami immunitásra alapította. A per során tett nyilatkozattal a felperesek is elismerték ennek alaposságát arra az esetre, ha nem lenne megállapítható a kifogásolt jogalkotás uniós jogot sértő volta. Mindezek alapján a Kúria a keresetet teljes körűen elutasította.

Budapest, 2017. december 13.

A Kúria Sajtótitkársága