Kvk.II.38.055/2014/3. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

KÚRIA

Kvk.II.38.055/2014/3.szám

A Kúria a dr. M O ügyvéd () által képviselt J Kft. ()  kérelmezőnek a Nemzeti Választási Bizottság () 2014. október  6. napján meghozott 1381/2014. számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelme folytán megindult nemperes eljárásban meghozta az alábbi

v é g z é s t:

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 1381/2014. számú határozatát helybenhagyja.

Kötelezi a kérelmezőt, hogy – külön felhívásra – fizessen meg az államnak 10.000 (tízezer) forint eljárási illetéket.

A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.

I n d o k o l á s

A Heves Megyei Területi Választási Bizottság a 49/2014.(X.03.) számú határozatával egy magánszemély által benyújtott kifogásnak helyt adott és megállapította, hogy a kérelmező mint helyi médiaszolgáltató az általa kiadói, szerkesztői felelőssége mellett működtetett internetes portálján a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 148.§ (3) bekezdésébe ütköző módon politikai hirdetést közölt, ezért a jogszabálysértés tényének megállapítása mellett a kérelmezőt eltiltotta a további jogszabálysértéstől, kötelezte a határozat rendelkező részének közzétételére, valamint 101.500 forint bírság megfizetésére.

A kérelmező nevében a főszerkesztője a határozat ellen 2014. október 3-án fellebbezést terjesztett elő, vitatva a jogsértés elkövetését.

A Nemzeti Választási Bizottság a 2014. október 6-án meghozott döntésében a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Ve. 224.§ (3) bekezdés a) és c) pontjában foglalt, kötelező fellebbezési tartalmi kellékek (a jogsértés megjelölése, a kérelmező cégjegyzékszáma) hiányára utalással.

A kérelmező bírósági felülvizsgálati kérelmében a határozat megváltoztatását és a fellebbezése érdemi elbírálását kérte.
Állította, hogy a Nemzeti Választási Bizottság tévesen utasította el hivatalból, érdemi vizsgálat nélkül a fellebbezését, mert az tartalmazta a Ve. 224.§ szerinti adatokat. Érdemben is kifejtette, hogy a Területi Választási Bizottság korábbi, 44/2014.(IX.19.) számú határozatának eleget tett, a vitatott linket láthatatlanná tette. Arra hivatkozott, hogy a internetes portálját hacker támadás érte, ezért a link rajtuk kívül álló okból működhetett. Azon feltételezésének is hangot adott, miszerint a kifogáshoz csatolt fénykép manipulált is lehetett.

A kérelmező bírósági felülvizsgálati kérelme alaptalan.

A jogorvoslati kérelem tartalmából egyértelműen megállapítható, hogy a fellebbezés nem tartalmazta a jogszabálysértés megjelölését és a kérelmező cégjegyzékszámát, amelyek a Ve. 301.§ alapján alkalmazandó 224.§ (3) bekezdés a) és c) pontjai szerint a jogorvoslati kérelem kötelező tartalmi kellékei. A Nemzeti Választási Bizottság tehát helytállóan járt el, amikor azt állapította meg, hogy a fellebbezés nem felel meg a törvényi feltételeknek.
A Nemzeti Választási Bizottság a Ve. 224.§ (3) bekezdés a) és c) pontját helytállóan alkalmazta, a kötelezően előírt  tartalmi kellékek hiányában a fellebbezést a Ve. 231.§ (1) bekezdés d) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül el kellett utasítani.

A Nemzeti Választási Bizottság határozatának a kérelmező által kért megváltoztatására, a fellebbezés érdemi elbírálására - a Ve. 231.§ (1) bekezdés d) pontja alapján helytállóan meghozott döntésre figyelemmel - nem volt lehetőség.

A fentiek folytán a kérelmező alaptalan bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, a Kúria ezért a Ve. 301.§ folytán alkalmazandó 231.§ (5) bekezdés a) pontja alapján a Nemzeti Választási Bizottság határozatát helybenhagyta.

A Kúria a közigazgatási nemperes eljárás illetékének mértékét az 1990. évi XCIII. törvény 43.§ (7) bekezdése alapján állapította meg, melynek viselésére – illetékmentességi ok hiányában - a kérelmezőt kötelezte a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§ (2) bekezdése alapján.

A Kúria határozata ellen a további jogorvoslat lehetőségét a Ve. 232.§ (5) bekezdése kizárja.

Budapest, 2014. október 13.

Dr. Buzinkay Zoltán sk. tanácselnök
Dr. Márton Gizella sk. előadó bíró
Dr. Tóth Kincső sk. bíró