Kvk.III.37.450/2014/2. számú határozat

A KÚRIA

Kvk.III.37.450/2014/2.szám

A Kúria a kérelmezőnek a Nemzeti Választási Bizottság hallgatása miatt benyújtott kifogása folytán megindult nemperes eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

végzést:

A Kúria a kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

Kötelezi a kérelmezőt, hogy fizessen meg az államnak – külön felhívásra – 1.000 (egyezer) forint eljárási illetéket.

A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.

Indokolás

A kérelmező 2014. április 6-án benyújtott kifogásában azt sérelmezte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (továbbiakban: NVB) a 2014. április 2-án elektronikus úton előterjesztett választási kifogásait az előírt három napon belül nem bírálta el. Erre figyelemmel kérte a mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés megállapítását, és a NVB soron kívüli eljárásra való utasítását a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 242.§ (2) bekezdése alapján. A kérelmező kifogását személyesen, saját kezű aláírás, továbbá jogi képviselő nélkül terjesztette elő. Beadványa azt sem tartalmazta, hogy  jogi szakvizsgával rendelkezne.

A kérelmező kifogása érdemi vizsgálatra alkalmatlan.

A Kúria álláspontja szerint a választási szerv hallgatása miatti jogorvoslati eljárás egy sajátos bírósági felülvizsgálati eljárás, melyre a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

A Ve. 224. §-ának (5) bekezdése értelmében a bírósági felülvizsgálati eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A Ve. 231. §-ának (2) bekezdése szerint a bírósági felülvizsgálati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha a 224. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésével nyújtják be.

Tekintettel arra, hogy a kérelmező személyesen járt el, őt nem képviselte ügyvéd, erről szóló meghatalmazást vagy jogi szakvizsga bizonyítványát nem csatolt, a Kúria a kérelmező kifogását a Ve. 231.§ (2) bekezdése alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

A Kúria a közigazgatási nemperes eljárás illetékének mértékét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 43. §-ának (7) bekezdése és 58. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján állapította meg és az ennek alapján számított mérsékelt eljárási illeték viselésére a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alapján a kérelmezőt kötelezte.

A Kúria határozata ellen a további jogorvoslat lehetőségét a Ve. 232. § (5) bekezdése kizárja.

Budapest, 2014. április 7.

Dr. Sperka Kálmán s.k. tanácselnök,
Dr. Kárpáti Zoltán s.k. előadó bíró,
Dr. Fekete Ildikó s.k. bíró