A bíróságok igazgatását az igazságügyminisztertől átvette az újonnan megalakult Országos Igazságszolgáltatási Tanács, ezzel véglegesen elvált egymástól a bírói és végrehajtó hatalom, s az igazságügyminiszter által gyakorolt külső központi igazgatás belső igazgatássá vált.

A Legfelsőbb Bíróság autonómiája megszűnt, igazgatási és költségvetési szempontból is integrálódott az egységes bírósági szervezetbe.

Az addigi háromszintű bírósági szervezet kiegészült egy negyedik szinttel, az ítélőtáblákkal. Az ítélőtáblák felállítása lehetővé tette az igen leterhelt helyi bíróságok munkájának csökkentését, kibővítette a rendes jogorvoslati lehetőségeket, s azáltal, hogy lényegesen csökkentette a Legfelsőbb Bíróság előtt zajló ügyek számát, hozzájárult ahhoz, hogy a Legfelsőbb Bíróság immár legfőbb alkotmányos feladatára, az ítélkezés elvi irányítására összpontosíthasson. Ld. 1997. évi LXVI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.

A korábbi szabályozáshoz képest a bírók jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény megszigorította a bíróvá válás feltételeit, meghatározta a bíró jogait, kötelezettségeit, s a javadalmazás rendszerének új alapjait. A törvény célja a bírói kar összetételének javítása és a bírói hivatás presztízsének növelése volt.

Az 1997. évi LXVIII. törvény az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyát és javadalmazását szabályozta.

A bírósági szervezet négyszintűvé alakításához kapcsolódott a polgári és büntető eljárásjog módosítása. A különösen nehéz ténybeli és jogi megítélésű ügyek első fokú elbírálása a helyi bíróságokról a megyei bíróságokhoz került át, s a tisztességes tárgyalás elveit tiszteletben tartva lehetőség nyílt az egyszerűbb és gyorsabb eljárásra.

Az ítélőtáblák felállítását az Alkotmány és a bírósági reformot megvalósító 1997. évi törvények rendelték el. Az 1997. évi LXIX. törvény értelmében 1999. január 1-től három ítélőtábla kezdte volna meg működését Budapesten, Szegeden és Pécsett, s legkésőbb 2003. január 1-ig fel kellett volna állítani további kettőt Debrecenben és Győrött. Az 1998-as parlamenti választásokat és az 1998. november 3-ai, a miniszterelnök és az igazságügyi vezetők hédervári tárgyalását követően azonban az Országgyűlés az ítélőtáblák felállításának 1998 decemberéig történő elhalasztásáról döntött. Az Országgyűlés az 1997. évi vonatkozó törvényt hatályon kívül helyezte s a hangsúlyt az alsóbb fokú igazságszolgáltatói fórumok erősítésére helyezte. Az Országos Ítélőtábla székhelyéről és illetékességi területének megállapításáról szóló 1999. évi CX. törvény 2003-tól egyetlen, országos illetékességgel rendelkező ítélőtábla felállításáról rendelkezett. E törvény kapcsán az Alkotmánybíróság 49/2001 (XI.22.) AB határozatában kimondta, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy a törvényben nem írta elő több ítélőtábla létrehozását, hiszen az Alkotmány 45.§-ának 1. bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban "ítélőtáblák" működnek. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy ezt az alkotmányellenes helyzetet 2002. december 31-ig szüntesse meg. A parlamenti választások után 2002. július 9-én az országgyűlés elfogadta a kormány javaslatát az öt ítélőtábla felállításáról. A 2002. évi XXII. törvény (az ún. táblatörvény) alapján 2003. január 1-től Budapesten, Szegeden és Pécsett, majd 2004. július 1-től Debrecenben és Győrött ítélőtáblák létesültek, melyek tényleges működésüket 2003. július 1-től, illetőleg 2005. január 1-től kezdték meg.
Az öt ítélőtáblán összesen 153 bíró dolgozik. A Budapesti Ítélőtábla kivételével mindegyik új fórum elhelyezése biztosított. Budapesten a tervek szerint a Legfelsőbb Bíróság a Magyar Kúria Parlamenttel szemközti egykori épületébe költözne, s átadná helyét a Budapesti Ítélőtáblának.

1990-től kezdve dr. Solt Pál - aki korábban legfelsőbb bírósági bíró, majd alkotmánybíró volt - két perióduson keresztül irányította a Legfelsőbb Bíróságot. Solt Pált dr. Lomnici Zoltán követte, akit a Parlament 2002. június 25-én választott meg. A korábbi főtitkár, majd alelnök, aki egyben a közigazgatási kollégium egyik tanácselnöke is, a reformfolyamat folytatására és végig vitelére kötelezte el magát. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács pozíciójának erősítése, s tevékenységének hatékonyabbá és átláthatóbbá tétele mellett a bírósági reform talán legfontosabb eleme az ítélőtáblák felállítása, mellyel egyidejűleg a Legfelsőbb Bíróság elveszti rendes jogorvoslati funkcióját, s maradéktalanul jogegységesítő feladatára összpontosíthat.
A jelenlegi elnök, a kollégiumvezetők, a polgári kollégium vezetőhelyettese, valamint a főtitkár 2002. február 1-je óta végzik vezetői tevékenységüket, az ő tisztségviselésük alatt csatlakozott Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unióhoz. Ez az új körülmény szükségessé tette a Legfelsőbb Bíróság mint igazságszolgáltatási csúcsszerv szerepének újragondolását. Az OIT-tal ellentétében, mely a bíróságok igazgatásáért felel, a Legfelsőbb Bíróság elsődleges feladata az igazságszolgáltatás. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság nem végzi megfelelően jogegységesítő feladatát, annak az egész magyar igazságszolgáltatásra nézve súlyos következményei lehetnek, ugyanakkor e funkciójának teljesítése közben a Legfelsőbb Bíróságnak szorosan együtt kell működnie az ítélőtáblákkal és a megyei bíróságokkal. Jogegységesítő feladata mellett a törvények kidolgozásában való részvételével, valamint nemzetközi kapcsolatai révén a Legfelsőbb Bíróság fontos tényezője a közösségi jog akadálymentes alkalmazásának Magyarországon.