A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménye a Ptk-t módosító 2000. évi LXXXVIII. törvény és az azt módosító 2001. évi LXXXVII. törvény értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről.
A Legfelsobb Bíróság Polgári Kollégiuma az egységes jogértelmezés és jogalkalmazás érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény /Bsz./ 33. §-ának (1) bekezdése alapján a Ptk-t módosító 2000. évi LXXXVIII. törvény és az azt módosító 2001. évi LXXXVII. törvény értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről a következő
nyilvánítja.
1. A 2002. I. 1-én hatályba lépett 2001. évi LXXXVII. törvény - a 2000. évi LXXXVIII. törvény 3. §-a új (2) bekezdésének beiktatásával - mind az ügyleti, mind pedig a késedelmi kamatok tekintetében visszaható hatályt biztosított az - eredetileg csak a 2000. IX. 1-ei hatályba lépést követően keletkezett jogviszonyokból eredő kamatkövetelésekre vonatkozó - 2000. évi LXXXVIII. törvénynek. Ebből következően e két törvény rendelkezéseit a 2000. IX. 1. előtt keletkezett jogviszonyokból eredő kamatkövetelésekre is alkalmazni kell, de csak a kamatkövetelés 2002. I. 1. után esedékes részére nézve. A kamatkövetelés ugyanis folyamatosan, időszakonként válik esedékessé. A kamatkövetelés időszakonként történő esedékessé válása nem azonosítható a kamatfizetés kezdő időpontjával, amely mindig egy meghatározott időpont. Amikor a 2001. évi LXXXVII. törvény 2. §-a a rendelkezései alkalmazhatóságát a "hatályba lépése után esedékessé vált kamatkövetelésre" rendelte, ezzel azt mondta ki, hogy a 2002. I. 1. után esedékessé váló kamatkövetelésekre /vagyis a kamatkövetelések 2002. I. 1. utáni időszakára/ az éves költségvetési törvényekben meghatározott kamatmértékek alkalmazandóak - hacsak a jogszabály eltérően nem rendelkezik, vagy a felek másként nem állapodtak meg - függetlenül attól, hogy a kamatkövetelés 2000. IX. 1. előtti, vagy utáni jogviszonyból eredt és hogy a kamatfizetési kötelezettség kezdete 2000. IX. 1. előtti, vagy utáni időpontra esett.
2. A 2000. IX. 1. napja előtt keletkezett jogviszonyból eredő kamatkövetelés mértéke az esedékessé válástól a 2001. XII. 31. napjáig terjedő időszakra évi 20 %, a 2002. I. 1-től a teljesítésig terjedő időszakra pedig a mindenkori éves költségvetési törvény szerinti kamatmérték /ami 2002. évre 11 % illetve + 4 %/.
A 2000. IX. 1. napja után keletkezett jogviszonyból eredő kamatkövetelés mértéke 2000. IX. 1. és 2000. XII. 31. között évi 12 % illetve + 4 %; 2001. I. 1. és 2002. XII. 31. közötti időszakra évi 11 % illetve + 4 %; majd pedig 2003. I. 1-től a teljesítésig terjedő időszakra a mindenkori éves költségvetési törvényben meghatározott mérték.
3. A kifejtettek szerinti kamatmértékeket a következő táblázat tartalmazza:
| Jogviszony keletkezése | Kamat esedékességének időszaka | Kamat mértéke |
| 2000. IX. 1. előtt | az esedékessé válástól 2001. XIII. 31. | évi 20% ill. + évi 8 % |
| 2002.I.1.- 2002.XII.31. között | évi 11% ill. + évi 4 % | |
| 2003.I.1. után a teljesítésig | a mindenkori éves költségvetési törvény szerint | |
| 2000. IX. 1. után | 2000.IX.1.- 2000.XII.31. között | évi 12 % ill. + évi 4 % |
| 2001.I.1.- 2002.XII.31. között | évi 11 % ill. + évi 4 % | |
| 2003.I.1. után a teljesítésig | a mindenkori éves költségvetési törvény szerint |