A közérdekű adatkérés és a kért adatoknak büntető eljárásban való szerepeltetése – önmagában a kért adatnak a büntetőeljárásban való felhasználása nem eredményezi automatikusan a közérdekű adat kiadásának megtagadhatóságát

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2015. június 10.

Pfv. IV. 20.455/2015/4.

A felperesi sajtószerv egy kórházi eseménnyel kapcsolatos vizsgálat anyagát kérte közérdekű adatként kiadni, a személyes adatok kitakarása mellett. Az alperes a kérelmet elutasította azzal, hogy az ügyben büntetőeljárás indult, ahová a vizsgálati anyagot bekérték, így az a Be. rendelkezései szerint már nem nyilvános.

Az elsőfokú bíróság a kért adatok kiadására kötelezte az alperest a személyes adatok kitakarására kötelezés mellett, mert álláspontja szerint a Be. hatálya nem terjed ki a konkrét esetben a peres felekre, és az Infotv. 27.§-ában foglalt lehetséges korlátozások lehetősége sem áll fenn.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet álláspontja szerint azzal, hogy az adott ügyben büntetőeljárás indult, és a kért iratok a büntető iratok részévé váltak, azokra a Be. szabályait kell alkalmazni (Be. 70/B.§. (1) bek., 74./B.§. (3) bek.), ezért a kért adatok az Infotv. 27.§. (2) bek. c) és g) pontjai alapján nem kiadhatóak.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta, a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Önmagában az a körülmény, hogy a kiadni kért, és nem vitatottan a közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatot tartalmazó vizsgálati jelentést a nyomozó hatóság bekérte, és ezáltal az a büntető iratok részévé is vált, nem jelenti automatikusan a nyilvánosság korlátozását és a közérdekű adat kiadására irányuló igény elutasítását. A jelen eljárás alanyai egyben nem minősülnek a büntetőeljárás alanyainak. Az alperesnek a kiadás megtagadásának megalapozottságát az Infotv. 31.§.(2) bek. alapján a büntetőeljárás puszta tényén túl is igazolnia kell, akár a nyomozó hatóság nyilatkoztatásával (a nyomozás érdekei kívánják a nyilvánosság kizárását), akár ilyen tartalmú bizonyítási indítvány előterjesztésével. Az alperes ilyen indítványt nem tett, csak automatikus nyilvánosság-korlátozásra hivatkozott az Infotv. 27.§.(2) bek. c) és g) pontjaira és a Be. szabályai alapján.

Az alperes, illetve a jogerős ítélet álláspontjának mechanikus elfogadása esetén a büntetőeljárás szempontjából akár irreleváns adatok időbeli korlátozás nélkül a nyilvánosság előtt nem megismerhetővé válhatnának, amely nyilvánvalóan ellentétes lenne a közérdekű adatok megismerhetőségének alkotmányos alapjogával.

Budapest, 2015. június 10.

A Kúria Sajtótitkársága